Noir Visages

..

2012-02-04T20:56:00.000+01:00

Se Remény

2011-12-04T22:37:00.001+01:00

Keresztül Valami Elvont

2011-03-02T00:57:00.000+01:00

Keresztül valami elvont helyeken, egy időben azzal ami megtörtént, és figyelni a réseken átrianó moraját!

Valami talán készülődik. – mondja, és a cigaretta csikket belepöcköli az éjszakába.
Lábai előtt a hullámok dörögnek..

Kevéssel ezidőtájt valami megmoccant a külső űr peremén.
És a Káoszt okádva ki magából, Megnevezhetetlenül folytatta létezését.

Álomba zuhanok, egy örvény ránt magával.
Hínár tekeredik körém
És a mélybe húz!
A mélybe húz!

Aszteroidák keringenek tömlöce körül, melyeken csuklyát öltött csoportok kántálva tartották lepecsételve bejáratát.

Cikázó révületbe lépő papok a pszichedelikus egyházak áldását szórják szét megfáradt tekintetű nyájának, kik toprongyosak és szakállasan állnak szandáljukban a megrepedt betonon, köröttük roncsautók fémvázai rozsdálnak - egy régi világ tetemeiként.

Keresztül valami elvont helyeken, időutazás, meg a kozmosz ragyogását arcodon idézi fel a kvantum lángja, ahogyan lobog magmád erejéből táplálkozva, és emlékszem ahogyan lobogó palásttal repülve űztük el az idegen inváziót valami nagyon messzi helyen a Lófejköd mögött..

Azelőtt

2011-02-09T23:46:00.001+01:00

Azelőtt a fák hajlását elvitte az a furcsa szél.
Az este különös felhőket hozott.
Tábortűz villant az éjszakában.
Szikrákat köpött az ég felé.

Valami azóta elmosódott. A határvonalak a horizont előtt.
Furcsa szétesés ez. Mint mikor a bánat a városba költözött,
Neonkígyó tekeredett karomra hogy vénámból szívja fel anyagát.
Bután simul hozzám a novemberben, kéjelegve vonaglik unalmasan.

Régi lemezeket hallgattunk, és valamit mondott a másik,
De csak a révület maradt meg, és annak a furcsaságnak a hiánya amely teleszőtte hálóval a sarkokat,
és kibámulok az ablakon, de nem hallom a tenger moraját,
Olyan elveszettnek éreztem magam, ahogyan bolyongva kerestem törzsemet,
miközben ma is láttalak, miközben már észrevettél.
Bolyongásom folytatódhat ebben az évadban,
Ködök gomolya feszül az üvegnek,
Pára és paráznaság szaga, a sarokban gyűrött képregények.

Csak a csend és az üresség henyél,
az ópiumtól száraz ajkak azt beszélik: van még vigasz a földön
Nektáromat beléd töltöm, hogy kelyhem ez éjjel is te legyél…

Szelíd

2011-02-04T22:42:00.002+01:00

Morajod az igazság, és neked adom a levelek elszáradt vázát, hogy játssz vele a kerted végében szelíd almafáid alatt.

Szaggatott síkságon elterülve, nézni a felhőt ahogyan úszik az Óperencia felé, és nyár van és a kezed fogom, ami megmagyarázza jövendölésem, és ócska kristálygömböt forgatok kezemben, ami a lehetőségektől már meghasadt, fátyol és fekete macska, meg finomra őrölt lidércporok,
csillagok hullanak alá azon az éjszakán, és beleképzelek a sorok közé dolgokat, valami egyre csak gyorsul, miközben én lustán sodródom a felszínen, fodrozódik mögötted minden, apró örvények spirálja csillan, és kavicsok alszanak az iszapos mederben, hínár álmot hozva neked helyettem..

Nézz!

2011-02-02T23:52:00.000+01:00

Láz

2011-01-29T23:05:00.000+01:00

Számít az, hogy itt hagyom koromfoltos ruháimat,
és meztelenül lépek tovább?

Morajod

2011-01-29T00:32:00.001+01:00

Morajod volt a kő, és a hatalmas hegy melyből az született.
Érezni rajta az eonok nyomát.

Valaha csak egyvalami volt, és visszahúzódott. Önmaga felé, néma lustaságban.
Odafent a felhők lassan úsznak. Köd gomolyog Városod felé.
Tükröt mutatsz a világnak. Cigaretta csikkek és szilánkok a járdák peremén.
Rozsdálló acélvázak őrülettől vonyítva tőrnek Bábel emléke után.
Varjak kárognak drótkötelek keszekuszaságán, és fehérlő dolgok tűnnek el valahol.
Annyira üresek voltak az utak mikor jöttem hazafelé, hogy inkább lehunytam a szemem. Nemsokára volt ott más is,

valami távoli, félénk, eleven…

A Dombok Mögé

2011-01-21T00:22:00.002+01:00

Éreztem tegnap valami hűvöset, sétálva az időtlenül vonagló utcákon, amely tekergőzve haladt valami elfojtott katarzis felé, és hanyagul cigarettázva a lepusztult váróterem méhében, várva talán rád, tekergőző füst bújt elő a számon át, mintha a lélek…
Ami ködként gomolyog előttem akár leheleted emléke, kábulattól parázsló szemekkel mérem fel a pusztaság mételyét, és magokat szórok a szélbe, amely folyton nyugatról érkezik, és átkelt az égbevesző hegyek felett, ízekre szedve kobalt színű valóságom.

Élt a dombok mögött egy Remetemágus és megmutatta mi rejtőzik a kárpit mögött. Nem emlékszem rá, csak arra eszméltem hogy a csempén fekszem és az orromból dől a vér és reszketek, és különös szimbólumokat festek a falra ujjaimmal és véremmel és maradék eszemmel.

Shub Niggurath

mondta a Remetemágus azon a napon.
És soha sem volt merszem azóta elindulni a dombok mögé.
De néha azért az eszembe jut.

Olykor…

Soha Semmi Sehol

2010-12-04T14:08:00.002+01:00

Kedveltük az idő csendjét.

Lehunyt szemmel csak a sodródást figyelni, ujjaimon a holdporával, orromban a nephti ópium kráterek illatával, ajkamon valami elmosódott arcú szajha csókjával, és a fejemben vonagló gleccser éles rianások megidéznek egyfajta morajló eksztázis felé készülődést,
ahogyan a betontornyok magasodnak felém,
ahogyan elnyelik a kínlódó lelkeket, és elemészti belülről a hitet és valami érzéketlenségbe hajszol titeket, miközben én vakon és némán meg süketen vacogva a mindenség katedrálisának cellájából figyelemmel kísérem szilánkokra hullásotok evangéliumát.

Voltak pillanatok a sivárságban amikor a pusztaság szólított magához,
És voltak idők mikor a mélységben lelhettem csak megnyugvást, és a horizonton túli sétáim csak a feledésről szóltak, miközben semmit sem kerestem odakint lázas ürességben, és pirkadatkor botorkáltam haza meztelen talpal és éles és hideg kövek ropogtak a lábam alatt, és olykor elfeledtem mindent, hogy eonokkal ezelőtti tetteimre emlékezzem görnyedten virrasztva mellettük, izzadtan és láztól forró testtel, miközben vadul kacagó lények köröztek felettem, és persze Leng fennsíkján kóboroltam dideregve mikor Kaddath kapuját kerestem furcsa színű jégmezők kegyetlen fogságában.

De nem volt Soha Semmi Sehol.

Zöld

2010-10-15T23:23:00.000+02:00

Szemrebbenés Nélkül

2010-10-03T14:00:00.003+02:00

A vérző földeken túli szabadságot figyeltem.
Lángokba fonódtak a végtelenbe nyúló mezők.
Valaki elosont tegnapelőtt az ablakom alatt.
Fák neszezése a falakon.
Különös üzenetet kaparnak rá, az ürességről, és a magányról szólnak:
Amik a kérgük alatt lapul.
Cigarettára gyújtottam, és próbáltam megérteni a jelentésük,
sörös dobozok hevertek mindenütt, és a szétszórt hamu szaga lebegett odabent.

Még csak kedd volt, és a szerda sosem jön el.

Belefagyva ténferegtem az időtlenségbe,
apró karcolások futottak végig a tükrökön,
aztán rájöttem:
szemrebbenés nélkül teremthetek világokat…

Sóvárgó Sarjadásod

2010-09-25T00:15:00.000+02:00

Sóvárgó sarjadásod dobjainak dallamát hátán hordja különös katarzisoknak távoli tartalmai.
Meghunyászkodva maradandót alkotni, ahogyan szárnyaszegett szellemként járja jászolmély pirkadatának pillanatait.

Kérgesedett kezekkel kapaszkodik beléd, baljós buzgalommal,
valahol végítéletének láthatatlan lüktetésében.

A Felismerés Katakombáiban

2010-09-15T00:06:00.001+02:00

Megközelítőleg kerül, torz katakombáihoz.
Spirálisan csavarodva oszlopainak rémsége az obszidián égbolt felé.
Dübörgést vernek vissza a sötéten csillogó moha lepte falak.
Halk kántálás kúszik az évezredes rések között, és rongyokba öltözött hitvány alakok kapják fel fejüket, szemük sárgásan villan a sikátorok, zsákutcák macskaköves útvesztőiben.
Nehéz tömjén hömpölyögve gomolyog az utcák fölött.
Settenkedő árnyak neszezése a titkoktól súlyos csendben.
Lábai előtt meg a Verem tátongott, mely bejárat volt az ezerszintű
Tömlöc Városok Vészjósló Világában…

Észrevétlenül

2010-09-12T01:50:00.003+02:00

Ismeretlenségét könnyedén vette magához, és árnyéka mint valami gólem követte őt. Eltékozoltságán merengett salétrom ízű révületének parázsló homályában.
Távoliak voltak tőle az emberek, mint az emlékek amiket dédelgetve édesgetett magához, és léptei ritmusa valamiféle mantrát kísérő dallamnak érzékelte, így hát szavakat mormogott a Város tornyainak végtelenbe vesző magasságai felé.

Az időkön és tereken túli űrben kavargó rianások futottak egymásnak, miközben jelentéktelenné satnyult létezése.
Üstökösök süvítettek el fényévekre távol,
Észrevétlenül…

Lassú Lüktetés

2010-09-04T01:35:00.001+02:00

Lassú örvény ami babonázva szül hullámokat
És különös derengését csak úgy egyszerűen szólítja magához,
valami távoli tarkaságban, ami végül a semmié lesz, és befészkeli magát meztelenül a zörgő avarba didergő kavicsok közé, melyet a folyó köpött ki magából, és gyíkok futnak a napnyugta felé, hogy utolérjék az elvesző sugarak forróságának ígéretét.

Keleten egy új király fogan. Morfium mámoros az éj a sikátorok mélyén.
Kegyelemért csaholnak kóborló vadak, és néhol a házak málatag falai már-már megrepednek. Lágy ambientet sodor magával a hajnal, és nyirkosságot hoz vasrácsokon, meg tétova csillogást csihol magának bizonyosságot téve talán tékozló hasztalanságának.

Ujjaimat végül vizedbe mártom.

Újragondolni

2010-08-22T16:40:00.000+02:00

Abrakadabra

2010-08-01T14:45:00.004+02:00

„Abrakadabra” - súgta fülébe a hang.
És a valóság körülötte apályként húzódott vissza egy ismeretlen dimenzió tartományaiba, ahol már nem láthatta, nem érhette utol többé.

És azóta csak meghunyászkodva lappang a kristály tornyok között.
Térenkívülisége ezért megmagyarázható, borzongva kapaszkodik fel elhagyatott várótermek sötétjébe, ami leginkább az üres mindenségben létezik tovább.
Keresztül különös ákombákomok kuszaságán, és labirintussá fajuló metróalagutak tekervényein, néha lüktető moraj a falak mögül, és lágy kántálást hozó szellőket szívja magába étekül.

Különösségét teremti tovább, elveszve bolyong az ismeretlenségben ami azelőtt is jellemezte őt. Tanácsot ül kopott padoknál, és hallgatósága leginkább csak salak, és az elveszett tárgyak halma ami odaátról került át valahogyan, és szövevényes egyenletekkel meg számmisztikával próbál utat találni visszafelé, de csak krétajeleket lát fölrajzolva az aszfaltra, és hiábavalóan igyekszik megfejteni elfeledett szimbolikáját.

Párhuzamos dimenziók futnak egymásba véletlenszerűen.
Repedések futnak végig a valóság szövetén.
Néhányan tudja rá a választ, de csak összébb kucorognak sikátoruk vackában.

Pulzálva Mozgolódik

2010-07-30T00:02:00.002+02:00

Leginkább csak az üresség metafizikáját érezhette magában, valami távolian közeledő gondolatként, és a lüktetést amit a halántéka mögött érzékelt a figyelmen kívüliség peremére csúsztatta oda sem figyelve a huhogányok rikoltására az ablaka alatt.
A mélyűrbe lépve maga mögött hagyta a türkiz hullámokat, és metabolikus rendíthetetlenséggel figyelte a mindenségen átívelő hanyatlás féregnyúlványait.
Rájákat hívott apró csontsíppal, melyet a legenda szerint Xiun katakombáiban találtak, és egy évezredekkel ezelőtti papnőből származott. A hívásra válaszul morajlani kezdtek a csillagok, és csóvát húzva maguk után a sötét óceán hullámaiba zuhantak, hogy haragos sistergéssel belevesszenek az áthatolhatatlannak tetsző mélységbe.

Valami megnevezhetetlen mozgolódni kezdett odalent..

Tébolyult Tétlenségben

2010-07-29T00:35:00.001+02:00

Láttam szárnyaid feketélleni folyók zúgó áradatán.
Különös karmazsinba burkolóztak lépteid.

Érintése nyomán hajnal hasad, és a város mint valami termeszvárrá formálódott látomás.
Nyüzsgése elvont metaforaként izzik fel a szemek mögött, és valami hosszan elnyújtott hangként oldódik alá. Kegyetlenségbe taszítva el magától fodrozódik tovább, hol talán a mélyűrbe temetkezik bölcsőként fogva fel a vonaglás paradigmájának geometriáját.
Lüktetésben halódva és néha zavarodottan ocsúdva fel!
Kellemek között bábbá burkolózva bámul bábel tornya felé,
elveszik teteje a messzeségben, mint acél és üveg szálka a mindenhatóság tézisének felfoghatatlanságában.

Macska lopózik konténerek bősége mellé.
Mögötte odvas sikátorok, hol valahol a méhükben meszkalin kultuszok burjánzanak tébolyult és üressé fakult tétlenségben.
Göcsörtössé görnyedve csak a levedlett gubóját zabálja fel.
Távoli mélységek moraja kísért és ott lopózik lépteid hazug zajában, a kátrányossá olvadt éjszaka súlya alatt, ami eső áztatta köpönyegként terül rád, és a bűzét hordozza mindannak ami valójában voltál,
mégis, mikor eonokkal ezelőttről valami különös visszhangja hallatszik …..-nak időtlenségbe börtönzött vonyításának, és beleremegnek az ódon épületek falai,
a metró alagutak sötétjéből kiutat talál, hogy feledésbe mártsa és valami forró viasszá lényegüljön át, varázsszavakat suttog a légmentességbe zárult szobának,
és csak a zaj! A zaj!
Ami határtalan és semmit mondó liturgiája valami elveszettnek, amit életre hívtál pusztán csak a látomások erejének táncával.

Viszolyogva vonyítva tartva magától el.

Lüktetést Gondol

2010-07-20T21:44:00.000+02:00

Hullámok tarajában lüktetést gondol maga elé.
Fáradt kövek koptak szét az eltűnésben,
És ahogy madártávlatból figyelted mesterséged távoli maradványait.
Megmagyarázhatatlanul szövődtek körénk a dolgok netovábbjai,
Hogy a szél vegye hátára azt.
Elmúlóban már a messziség.
És a határtalanság olyan közel.
Néha csak a katarzisra vágyom.
Ahogyan álltam a szürkületben akkor.
De te azt hiszem inkább már csak egy hallomásra hasonlítottál.
Hópehely olvad szét az arcodon. Ami hideg mint a hant a dombok oldalán.
Busásan megjutalmaz minket egyikük.
Mint ahogyan göcsörtössége belülről fakadó.
Néha csak meredni a tavak felé. És hallgatni tovább az énekét.

Morajló Metafizikáját

2010-07-18T23:27:00.002+02:00

És figyelemmel kíséri
a megdermedt metropolisz mítoszának morajló metafizikáját.

Groteszk firkák a falakon. Mindegyikük a bejárat felé vezet.
Ahogy rohan, elsuhannak mellette az ipari építmények acélszerkezetei és
rozsdált szörnyetegek bömbölnek felé.
De megtalálja az ajtót, ami az idő halála utánba vezet.
Statikus zörejek a rothadás mögül.
És ahogy megmarkolja a kilincset az illúziók fátyla megremeg.
Benyit oda ahol a végtelen város terül el.

(csak üvölteni tud mindazokon túl amit lát)

Torz épület kreatúrák struktúráját szemléli elakadt lélegzettel.
Semmibe vesző csigalépcső örvénylik az űr felé.
Mögötte óceánnyi tér terül el.

Örvénylő Osonásod

2010-07-10T17:06:00.000+02:00

Magad mögött hagyni bölcsességedet.
És hinni azáltal hogy változatlanságban edződsz.
Hullámok moraja a kezek által. Beleveszik tajtékjába az értelem.
Pogány tüzek égnek a dombok mögött. És az ösvény kanyarulata hozzájuk visz.
Kalyibában tengődik a remetemágus. Látni véli az óceán horizontját.
Egy város várakozik amely sohasem alszik. Narancsligetek illata az udvaron.
Angyalpor csilláma az éjszaka selymén, valami meggondolatlan tajték folytán.
A Hold az égen bizalomra int. És a Nap vállvetett egyetértése meglepő.
A varjak a téllel alszanak a házak mögött. Várják az időt.

Valami örvényt küldesz tudattalan. Értelmezhetetlen hangjegyek.
Semmivé osonásod megbabonáz.
És a nyughatatlanságba tévedek el.

Tajtékos Rianással

2010-07-07T20:17:00.000+02:00

Gondolom átérzed mindazt a zuhanást amely a tudat mélyéből tőr elő,
mint monolitok a föld húsába ágyazódva: öröktől fogva valók,
mint az eső koptatta vésetek, melyeket a természet karcolt rúnaként beléjük,
mint a lüktetést amik a felhők vonulása ad, amint elterülsz a mezőn,
forgószél söpör végig a síkon, és ránt magával némi hinni akarást,
zajtalanságod eszméleténél fogva rántja a visszájára át.

Tékozlásod jutalma pedig hitetlenséged, melyet tovább adományozol.
És csengő aranytallérok penészes fénye ragyog a szivárvány tövében.
Valami megreped a gyermekkor végénél, ami a ránc lesz majd az arcodon.
Utat tőr belülre a Valami ami elől már a legelejétől fogva menekültél.
És mantraként suttogsz egy mondókát magad elé.

Miközben
Odafent tajtékos rianással hullnak mélységükbe a csillagok…

A Fergeteg Miatt Beszűkül

2010-07-05T17:59:00.004+02:00

És megvárja amíg ráterül babilon palástja, és megremegnek lábai az ősi, indákkal benőtt ledoszlopok előtt.
Katarzisba csavarodó örvények, a látótávolság a fergeteg miatt beszűkül, meredten bámulva így távolodó narancs tincseit, mik tollaknak tetszenek egy főnixmadáron az újjászületésének mennydörgő pillanatában.
Magába szívja a fények lüktető kavargásának előnyeit, szakadozott és töredezett a világegyetem zaklatott világában, szilánkok hullnak ki az ujjak közül és megvillannak törékenységük színei.
Varázslóként a szférák homályában, burkok és elveszőben lévő délibábok között, míg máshol csak évekig egy magányos bagoly figyelte őt.
Valami azonosulás szerűt gondol, de csak elfedi kívűlállóságát, és reszketésében megújulni látszanak a tényszerű dolgok pillanatai, miközben zsíros ujjait univerzumdíszes köpönyegébe törli láthatatlanul és szinte szellemszerűen,

de a dombok még ott vannak a fák mögött, és rajtuk már átkeltek a zarándokok…

Valamikor

2010-06-28T23:49:00.000+02:00

Jóslatokért lesi a madarak röptét odakint.
Ma valahogy különösnek tűnnek a felhők.
Belebámul a közelgő viharba.
Nyugodtság legbelül.
Fellegeket küld a nyugati fertályra.
Ujjai tövében karmazsin színt idéz.
Szakállában rőt szálak.
(de csak néhány)
az óceánok messzi vannak.
Mégis meghallja a moraját.
Zátonyokhoz meg szirtekhez csapódnak.
Akár az a különös gyerekkor.
Vad indákon mászik fel Azrebarr türkizpalotáihoz.
És Neph Napbárkáin utazik.
Valamikor réges-régen.
Távolba hulló álmaiban.

Egykoron.
Valamikor.

Színeket Gondol

2010-06-04T00:55:00.002+02:00

Olykor az időt hajtja maga elé,
Ebben a különös álom-állapotban
Ujjain a csillagok kövült porával,
Még érezni rajtuk a kráterek szagát.

Valami tündöklés sodródik el, és valahová távolodik azáltal.
Obszidián tornyok dicsőséges moraja ez.
Prehisztorikus emlékvillanások a mélységből.
Megízleli a tudaton túli katarzisok szirmait.

És nincsen arca mert álarcot visel.
Szavak helyett dallamot beszél.
És színeket gondol miközben a mélyűr rájáit hívja magához.
Megragad egy kavicsot és értelemmel ruházza fel.
Elhajítja a végtelenség üres régiói felé.

A Mélyűrben Tanyázik

2010-05-28T23:51:00.000+02:00

Alászállok a Bugyrokban utánad
a mélyűr fodrozódik körös-körül
és sötétet visz lámpásként ami árnyakat hoz falakra
és fekete derengést húz maga után
mitévő legyen az olyan aki sosem szabad és az enyészeten túl
a Némaság Ura tanyázik salétromos rongyokba burkolózva
elmúlást sejtet inkább, mint olyat ami könnyedséggel töltene el
és az utána lévő korok már nem számítanak mert nem leszel
és feledésbe merülve örvények taszítanak a zuhanás metaforája felé.

Karaván

2010-05-26T00:18:00.002+02:00

A dűnék mögött csak némaság van.
Halott kultuszok lapulnak meg a Délibábok Oázisában. A karaván lassan halad a semmin át. Bokáig merülnek el a végtelen idő homokjában.
Tajtékokat vetnek maguk körül a csillagok. És ezernyi hangos rianás vonaglik az égbolt mögül. Meghatározhatatlanul közelednek céljuk felé,
agyagtálkájukban tejbe zúzott meszkalin.
A papnő az égboltra rikolt. És az éjjeli zugaikban felkapják fejüket a sasok.
Egy üstökös csóvája fényt ad a sötétnek. Dübörgés rázza meg a földet, és repedések vonulnak végig kígyózva mindenfelé. Örvénylő látomásokat szürcsölnek magukba.
A harcos a lándzsájával a sivatag bőrébe szúr. Vére patakzik a földnek, ami leginkább sár, és ezer év múlva egy nemzetség telepszik meg itt.

De ők mindettől messze vannak.
A tér és az idő távoli, bizonytalan.
A karaván tovább halad.
Lassan, némán, szelíden.

Már tudják hogy a Csendet követik.

Azúr Színű Különös Partjai

2010-05-24T01:38:00.000+02:00

Miután végignézhettem azúr színekben tündöklő eltávozásodat, hullámokat hozott magával a dagály, és egyedül sétáltam végig a különös partokon.
Hét oszlop volt véletlenszerűen elszórva, némelyiket a végtelen óceán mosta simává,
monolitok az idők előtti világból, templomok tartópillérei, talán valamiféle elfeledett népségnek kik hajbókolva és a kábulattól őrjöngve vonszolták csupasz testüket az obszidián oltár felé, mi azóta már a Mélységet szolgálja alázatos reményeket juttatva el a nyugtalanul vergődő álmodóknak, sötétet szül valami odalent, és megkeseredett árnyak bolyongnak a tömjéntől nehéz katakombák fáklyafényben reszkető tárnáiban.

Volt egy álmom amiben keresztül zuhantam a sötétségen.
Mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Aztán elnyelt minden valamiféle pulzáló zöldes ragyogás, és éreztem ahogy elültet bennem bizonyos magvakat, és azután a kopárság volt Minden ami körülvett és a port fel kavarta a szél.
Sokáig sétáltam a kietlenségben. És aztán a különös partokhoz értem. Monolitok nyúltak ki a puha homokból, és törmelékeket hányt ki magából a végtelen óceán.
Megkóstoltam végül Azúr ragyogásod gyümölcsét. A tenger haragosan morajlott aznap. Mint valami dühös isten, és mi nevetve bújtunk egymáshoz, aztán távoztál a hullámok közé merülve, sietve az obszidián oltárhoz…

Noir Visages

2010-05-23T18:57:00.000+02:00

:)

2010-05-23T12:43:00.001+02:00

Morajlik, Pulzál

2010-04-29T22:52:00.003+02:00

A gondolatok – mint valami meggyalázott téridő hasadás az űr homlokán, időkön túli dimenziók üszkösödése a testen, amely..

Távoli tájak megmagyarázhatatlan kráterei között ébredem.

Hullámok árnya csapja meg testét. Hatalmas kékség pulzálása a horizontig.
Valaki a színeket kavargatja ott, és éneket súg a pornak, dallamos visszhangokat, mocsarak enyészetéből született iszap puha homályt.
Súlytalannak érzi az egészet. Inkább zörejek mint valami emészthető más.
Kígyó kúszik a karján, és tovább.
Széttöredezett napfoltok derengése a távoliságokon túl.
Értelmezhetetlenül szükségszerű.

Valamit mond neki miközben a színeket forgatja sápatag ujjaival.
Igazságokat a Romokról amiket maga mögött hagyott – vagy a különös istenekről a Monolitok ölelésében, ahogy ringatózva figyelik a csillagok morajának ívét, mikor lassan de végül teljes bizonyossággal elérhetővé válik az újjászületés mechanikájában történő egyesülés az univerzum végi bolygókon csírázó létformákkal, kiknek medúzaszerű küldöttei évmilliók óta szunnyadnak az óceánok fekete iszapjában elszenderedve a rideg víztömeg tömlöcmély sötétjétől és különös álmokba taszítják magukat mik legtöbbje a szivárvány hangjairól szól.

Türkiztől Fénylő Féregjáratok

2010-04-26T13:27:00.006+02:00

Az áramlatokra fekszik, és nem figyel semmire erősen.
Elmúlnak mögüle az érthetetlenség azúrtól kéklő falai.
Lakatlan hegységek emelkednek ki az Óceánból.
Mennydörgő hangjukon kiáltanak felé!
Telepesek nyugszanak meg a gerincén.
Lélekvesztő roncsait húzza magába az örvény.
Számadásod haszontalanságán felnevet.

Idegen tájakon tér magához, és a morajló égbolt, mint valamiféle ŐsAmbient húzódik közelebb felé; remegve hátrál.
A szél az arcába üvölti a Sivatag emlékeit.
Lázas forróságban emésztődik el,
És holt istennők veszik körül
A Látomás szökőárként…harcolni ellene?
Türkiztől Fénylő Féregjáratok.
Valamit megragad a forgatagban.
És tenyerét kinyitva ott ragyognak benne a kábítószer smaragd kristályai.

Kezdetben volt az ige, amely végigsöpörve pusztította el a Semmit.
A Káosz fortyogása az obszidián réteken.
Thep szövevényes dzsungeleiben a titkos romtemplomok.
Megnevezhetetlenségében felriadtak Azok.
Üvöltésüktől felhasadt a földkéreg.
Miazmás párolgásukból milliárdnyi baktérium.
Az Ige tovább söpört.
Ők megnyugodva heveredtek vissza időtlenségbe.
Semmit sem változtatott ezen.

Morajló Visszhangjai

2010-04-25T14:40:00.000+02:00

Maga mögött hagyja a Kelet bölcsességét, és egy vagonra száll, amely zötyögve indul a síneken tovább Nyugat felé, ahol a hullámok taraját látja meg először, és beszívja az illatát az üres parton, néhány sirály rikolt felé, és derékig gázol a tajtékba, hínár dolgok tekerednek a lába köré, morajlik az óceánok végtelenjében tovább, elsüllyedt városok néma visszhangjai, és arcát mártja bele, hogy utána a különös fényektől észhez térjen, a smaragd háromszög közepén, a Hatalmas Zöldsárkányig, oda tartozik ahová sosem érhet el, és néha megtorpan ezen merengve, és a részegségbe veti magát, ami nem hogy feloldozást, de még megnyugvást sem teremt benne, és fülledt verejtékező tömeg veszi körül valami elfeledett katakombában, és lótusz illat, meg ánizs az ujjai alatt, és néhányuk torz és valamennyiük csökevény, melyet furcsállva tapasztal meg, és a szakadó esőben magával ragadja az egyiket, és valami hatalmas betontoronyba viszi fel hogy már-már ősinek tetsző szertartás kíséretében neki veselkedjenek a baszásnak.

Végéhez

2010-04-15T21:56:00.001+02:00

Az Igaz Dolgok Kényelmetlen Áramlása

2010-04-06T00:06:00.002+02:00

És a helyszínek kontúrjai mögé lépett félre húzva valami láthatatlant, aminek még a létezése is zavarba ejtő.
Eső hullott odakint, és ő azt hallgatta félig süketen, és inkább furcsaság meg különösség, mint valami eget rengető katarzis a mélyből,
és távoli világ fodrozódásának hullámai merültek fel,
hamu hullott fekete kabátja ujjára, ő meg gondterhelt arccal félresöpört a kihunyt parazsat.

Nem talált semmit a színfalak mögött, csak lomokat meg egy kacatokból tákolt trónust, amin…

(minden út és ösvény egy irányba vezet. inkább energia mint valamiféle élőlény. semmi logika és intuíció és örvények hangjai amik elnyelnek ahogyan.. mikor ismeretlenül vonszolja magát az univerzum elfeledett régiója felé, miközben kopott kanálisok mélyéből torz kántálás, meg misztikus emberáldozatok, kígyófejet viselő papok egzotikus dzsungelek burjánzó méhében)

…valamit megsejthetett a világ működéséről, mert ahogy kilépett ebből a fakó nemlétezésből, olyasmi lüktetett a koponyáján belül ütemes dobogással hogy: azonnal felejtened kell!

Eső hullott odakint és ő próbálta kikerülni a tömeg áramlását.

Zajongva

2010-04-01T21:07:00.002+02:00

Tornyait ismeri föl a nem-városoknak, és összébb húzza magán a kabátot, mert olyan hideg van, lopakodó szellemek a járókelők, és a sikátorok mélyén bejáratot talál Metropoliszba, falfirkák borítják a házak oldalait, amik titkos jelszavak és útjelzők, kóbor macska dögöt eszik egy szeméthalmon, és valami bűzt sodor felé a szél, mi tegnapelőtt még Ternedull opálligeteiben kóborolt, rubintként bíborló szőlő lugasok között. Valami összetört az évek múlásával, és egyre sötétebbé vált mint a szemek alatt a foltok, ahogyan elszöktek az évtizedek. A fiatalság megerőszakolva hever valami húgyszagú bodegában, és tini lányok combjait bámulja ökölbe szorított kézzel, füstöt fúj ki az orrlyukán, és mormog valamit, hogy hazafelé tartva baszásról és kéjről álmodjon, keze ügyében egy boros üveg, és összerándul az arca ahogyan veri görnyedt hátát az eső. Zajongva üvöltő szerelvények vonyítva húznak el a peron mellett, műanyag pohárból iszik valami langyosat, ujjai között parázsló cigaretta feszül, valami elveszik a síneken túl, és valami más érkezik, olyan ábrándokat kápráznak szemei, mit még ő sem érthet, elsétál egy templom romja mellett, isten már nem lakik itt, de annyira sem méltatja a helyet, és annyira sem érdekelt a dolgok jelenlegi állásában, hogy hamarosan, szürkeség meg fakóság, meg az a kínos érzés mikor átázott ruha tapad, a nyirkos időjárás, inkább mint a messzi nyár, semmire sem emlékszik a novemberből, napsugarak érkeznek felé a távoli űrből, a horizont lángra lobban, ahogy úgy áll és a tavaszt szemléli ami közben előbújt, és nem érti hogy miből csírázhat ki ez az őrület…

Törmelékek

2010-03-31T22:34:00.001+02:00

…hogy aztán elérhesse a folytonosságot.
Bekábultan a szelektől tartott talán dél felé, de nem is igazán számított, csak el a hegyektől! Tűzvörös sziklák morajának hőségétől, mi bőrébe mart miután…

…talán csak a semmit tartotta ott.
A Nap hevétől parázsló obszidiánt. A füléhez rakta, és volt valami zúgás, olyan távolian magmaszerű pulzálás, de nem volt biztos a dologban.
Leheveredett a szélvésztől sújtott kopárságban és próbált aludni egy keveset…

…miután a romokból kiszakadva rohant kifelé.
A Labirintus csak nehezen eresztette el. Ősidők óta ő volt az egyetlen játszótárs.
Néha egy-egy csörgőkígyó tekeredett be a kövek hűse közé, de hát azok nem feltétlenül jelentettek tudást…

…csak a semmi volt!
És nem jött más azután. Csak a felhők suhantak el odafent. És kanyonok nyíltak meg kis idő múlva a föld csontjában, recsegve ropogva. Évmilliók vagy másodpercek, nem igazán számított. Túl volt már az anyagok sűrűjén és a háromdimenziós cellán mit egykor Testnek nevezett. Hangtalanul suhant az eonok örvényeiben, nekirugaszkodott, hogy aztán elérje a folytonosságot.

Birodalmak tűntek el a süllyedő kontinensekkel.

Értelmezhetetlenségeket

2010-03-30T21:10:00.001+02:00

Értelmezhetetlenségeket szórt el
és dobott a szeleknek eledeléül magányosságot
mikből karnyújtásnyira távolodott elő valami folytonosságot hurcoló idegenség
ami annyira jellemezte őt a mindennapok tudatlanságában
hogy leginkább csak attól tartott hogy az űrnek örvényeit inkább
mint az esőben heverő zöldeket az udvaron
magába szívta halandóságának tartalékait
kiöklendezvén majd az örökkévalóságnak

akkor és most is inkább
mintsem a távolság ami közte és közted feszül
de elvágható ha látná hogy létező istent szolgál
valami láthatatlan semmi helyett
de inkább a tévúton sétál
mit csak akkor vesz észre mikor a szakadék belseje hívogatja magába

hogy mélységességével eleméssze őt…

Még Azelőtt

2010-03-28T15:30:00.000+02:00

És az út mentén volt egy kis patak, a partja úgy emlékszem telis tele fákkal, és az árnyékuknál heveredve szabadjára engedtem a titkokat..
Az ég valószerűtlenül kék volt azon a nyáron, lusta felhők gomolyogtak el és nem feltétlenül létezett más hely a világon – legalább is én azt éreztem akkor.

A titkok a patakba zuhantak a kavicsok közé.
És nem volt semmi más már nálam amit utánuk küldhettem volna, de..

A réten túl létezhetett valami erősödő csaholás a vadvirágok mögé bújva, de nem mertem arrafelé nézni, mert mi van akkor ha észreveszem azt a valamit ami körülöttem, a titkok közelében ólálkodik miközben ők védtelenek már, mióta kikerültek az oltalmam alól.

Egy öreg varázsló lakott a dombon, nagyszakállú torzonborz alak, szivárványszínű köntösében sétálgatott göcsörtös botjára támaszkodva, és mindig mikor meglátott integetett nekem, és olyankor a tér vagy az idő valahogy megváltozott, apró rezgések és hullámok fodrozódása mindenfelé..

Egyszer jártam a kunyhójában.
Telis tele volt limlomokká fakult kincsekkel, talizmánok sokasága lógott egy fogason, és csak álmokban létező szörnyetegek koponyái porosodtak a falakon, mikre ezernyi rúnát és misztikus szimbólumot festettek, és megkopva várták a pillanatot hogy valaki kimondja életre keltő titokzatos litániájukat, mit egykoron még Atlantisz setétlő erdeiben alkotott meg valaki, akire már csak az óceán mélyén nyugvó kövek emlékeznének, ha nem lennének halottak a rájuk nehezedő hínárok nyirkos súlya alatt.

De aztán elmúlt a délután, és a pillanat is.

Ott hagytam a patakban a titkokat.
Nem volt többé szükségem rájuk. Talán soha nem is volt.
Néztem ahogyan a réten végig húzza az ujjait a szél, és meghajlanak láthatatlan akaratának. Akkor még nem volt nevem, de sejtettem hogy ki lehetek.
Lépéseket tettem egy ösvény felé, ami remélhetőleg az Útig is vezethet.

Minden. Olyan. Régen. Volt. Már.
Még azelőtt…

Kopárságodat

2010-03-24T22:08:00.005+01:00

Csak távolodik már kifelé a szürkületből, és a háta mögött Azoknak hatalmas, és egekbe nyúló falai, a repedés rajtuk mint villámcsapása az Úr akaratának akár.
Tompult nyugalomban lépked, és maga mögött hagyja az Oszlopokat.

Az egyiket a másik után.
Nem olvassa el a véseteket,
Calliopé csengő nevetésére figyel,
Mi az utolsó viharba veszett.

De belemagyarázza magának, hogy az ott van.
Roncsok teteme az aszfalt mentén.
Szél süvölt zsongva szétgyűrődött testükön át, rozsda harmatot fújva lábai elé és ő megtorpan, hogy rácsodálkozva szemlélje a pusztulás örökkévalóságának pillanatát.
Kabátja zsebéből cigarettát kapar elő, és az örvénylő eget nézi.
Por meg hamu mindenütt, meg ahogyan jajgat a szél a szemetet hordva mindenfelé és mintha őt csúfolná mindaz ami körülveszi, a szabadság vagy mi az isten, de helyette inkább csak a pusztulat meg a kopár mindenség.

Tétovaságot

2010-03-22T20:14:00.001+01:00

Gondolom messze volt és hidegben áztál mint az ágak ujjai,
És dideregve vacognak szikárrá változott törzsük odvai,
Odakint,
Amikor bizonyossággal azok után amiket akkor és most már itt is.
És a nem-városok falain túl, körzetek szélén végződő mezőkön,
Ahová a sínek visznek tovább szétrozsdált vagonokon:

Távolba hirdető tétovaságot…

Szeretek Távol

2010-03-21T14:35:00.006+01:00

Ujjai nyomán víziók a szürkületben.
Karnyújtásnyira mámor.. miközben
Táncot lejt a Délkeleti boszorkány,
Ópiumos mélysége átránt a zuhanás felé.
Mint mikor a sötétlő kútba kavicsot dobsz,
És várod a csobbanást.

Elmerülök a távolba tovább.
Különös alakzatok a város fényei mögött.
Szellemeket hozott magával, és
Zsáknyi szelet enged szabadon.

Máshová

2010-03-12T21:38:00.000+01:00

A fátyollal fedett horizont előtt sóhajt a smaragd színű fák lombja alatt, hol elárulták egykor.
Némaságot fogad, és nomád törzsek nyomába szegődik, rókát kerget farkasok között, és együtt rikolt a varjakkal.

Máshová is vihetné a szél.

Mint a törzseken kígyózó indák a türkiz mező környékén, hol a lenyugvó nap bíbora édesíti nektárrá a patak vizét.

Valahol tüzek égnek.
A messziben, távoli sas sikolya harsan..

Ajajj

2010-03-06T04:14:00.003+01:00

Keresztül Ássa Magát!

2010-02-27T21:57:00.000+01:00

Marasztaltál Kedvesen

2010-02-26T23:56:00.000+01:00

Széttéphetnéd ha akarnád, de odakint inkább mint az idebent az ami maradásra kényszerítve áldozható, és csak azután hogy magaddal hurcoltad azokat amiket nem is igazán akartál, de ott van, és benned él, miután csak annak az árnya nem leszel amit legutóbb marasztaltál..

Kedvesen.

Magot Vet

2010-02-25T23:27:00.002+01:00

Görnyedten nekifeszül ujjaival gödröt kaparva ki.
Magjait a fagyott göröngyök közé szórva sóhajt fel.
Tenyerével megtörli homlokát.
Odakint körülötte minden mozdulatlan.
Vészterhes idők vonulnak el a horizont felé.

Szakállába sárdarabok ragadnak.
Nézi a varjakat ahogy szállnak el.
Emlékszik a régre mikor ő is köztük volt.
De ledőlt egy torony és fellobbant egy tűz is.

Köhögve hátrál arrébb.
Hallja ahogy rügyezik valami a földkérgeken túl.
Morogva mennydörögnek a kőzetlemezek is.
Tektonikus mozgások moraja mindenfelé.

Mélység Húzódik

2010-02-21T22:18:00.002+01:00

A gondolataikkal sodródott tovább.
Az álomködök tajtékjain túl.
Gomolygó áramlatok és karmazsin színű látomás.
Kezdetekben az ige aláhullott a világ mögül.
Kezdetekben még a Semmi volt, és mögötte a fénytelen sötét.

Messzire tekint napnyugtakor a Néma Király.
Kezébe veszi fakó pallosát.
A birodalom határait az enyészet zabálja fel.
Feneketlen mélység húzódik azon túl.

Kóborlók szítanak tüzet a pusztában.
Szakállas, szikár, szótlan alakok.
Mint csillagok az éjszakában.
Eonok múltán az összes kihuny.

Void Ov Voices, Ulver

2010-02-21T11:34:00.002+01:00

Eső hull, miközben bámulja a fekete hullámokat, nyaldossák a mocskos köveket a parton, messze tőle a város fényei.
Derengő délibábok.
Később lesétál a gyomorba. Füst és kántálás öleli körbe, pogány népek figyelik lépteit, de lehet hogy csak képzelődik.

Dohányzik a falnak dőlve.
Sötét árnyak vagy leginkább falaknak rémlenek az emberek. Lehunyt szemmel belülre figyel. Szertartás folyik odabent. Halálmadarak gubbasztanak károgva a sarokban. Legbelül mozdul és emelkedik valami.
Vagy inkább AZ.
De véget ér minden hamar.
Fiolában rejtette az álomködöt, kihalássza zsebéből, majd magába fogadja azt.
Néha a katarzis közelébe merészkedik, és mozdulatlanul tombol, miközben megrándul az arca, és párszor előre bólint jelezve azt a külvilágnak hogy…

Életet lehel belé mikor mögéje kerül, és csak az indák tekergőzésére figyel a vállán ami valahogy összhangba kerül a zenével.
A fények eljövetele közeledik.
Szótlanságba burkolózott bölcsességet hallgat.
A Mindenség végül megérinti őt.
Aztán kisétál a szélbe átkelve a híd alatt.
Öreg épület falának dőlve mered maga elé.

Ráadásul

2010-02-20T13:51:00.000+01:00

Baszod!

2010-02-17T21:32:00.002+01:00

Feledhetem

2010-02-14T22:16:00.001+01:00

Didergő Titkai

2010-02-13T20:56:00.002+01:00

Egybefolyik a sötétség az idővel, ami végül lassú monotonitásba burkolózik, és vacogva tér vissza önmagához, mintha valami iszapból keveredne ki a folyó mélyén, érzi maga köré fonódni a hínárokat, ami elfeledett, éhes istenségként ragadja meg, hogy erőt nyerjen belőle a feltámadáshoz.

Üres minden mikor szétnéz és valami élet után kutat.
Az utcákon senkik és semmik. A világ mozdulatlansága nehezedik rá.
Megbámulja a berepedt kirakatokat, meg nézi ahogy a szemetet hordja magával a szél.
Valahova messzire, ahol ő még sosem járt.

kristályossá fagyott feketeség
köddé fakuló falainak
didergő alabástroma megremeg.
sejtelmet öklendező sikátorok
macskaköves keserűségének titkai.

Mostantól csakis az övé.
Mintha teljesültek volna az álmai…

Bahh!

2010-02-12T21:45:00.001+01:00

Kimerevedik Mikor Villan

2010-02-11T22:14:00.000+01:00

Kormot köhögött az éjjel felé, és tekergőző füstök meg furcsa ködfoszlányok játszottak fogócskát a lába körül miközben persze körülötte nyilvánvalóan minden haldoklott, és ő meg csak fáradt mosollyal az arcán nézte ezeket a dolgokat, és cigarettára gyújtott merengve valamin, mással nem is nagyon foglalkozott már.

A dallamok az odúkból születnek újjá, és hitvány szárnyaikkal kitörnek a Nap felé.

Az elrugaszkodás pillanata az, ami végül kimerevedik úgy, mint valami fotó, és beleég a vaku villanásával a retinába, mindeközben nyugaton a hömpölygés áradata, és kissé arrébb meg az a máshonnan jövő süvöltés, ami mindent magába húz.
A népség meg csak dagad, és néha csak hazug messiásokat követnek, olykor pedig ezer éve halottakat. A fogadók üszkössége mellett heverednek el, és morajlik a vége a dolgoknak, amik végül is csak bántalmat hoztak magukkal, cserébe a feledésért.

600!

2010-02-10T02:04:00.000+01:00

Bármimás

2010-02-09T00:23:00.001+01:00

Tekeredik maga köré. Lassul.
Aztán tovább haladva szánja el magát.
Ajkadhoz hasonul és maga mögé lép,
Vigyázva vacog a tegnapon,
Mindenki előre felé néz,
miközben leginkább a semmi is csak olyan mint a bármimás.

Salétrom

2010-02-08T23:03:00.001+01:00

Ráérezni: katarzis,
Minek után felfokozódni látszódik valami elhullni készülő más,
Selymeken fészkelő salétrom szárad,
Maradni készül, de azok után sem ér már el odaát,
Feledékenységem fokozódik mindezek után:
A példák helyett az igéket viszed tovább.

Hasonló

2010-02-07T23:04:00.000+01:00

Ártatlanságod mögött vadul tekergőző angolnák hada – vagy valami ahhoz hasonlót szánt neked az Úr.
És mitévők legyenek azok, kik az utolsó zsoltárt is elmormolták, és sarat könnyeznek vackukban.
Valami mennydörgés suhan odafent, és alátámaszthatja az onnan túlról jövő nyalábokat is, egy próféta feje a porba hull, és a gyalázat szárnyai suhognak az ablak mögötti feketeség koromszerű látomásain túl.

!!!

2010-02-04T21:37:00.002+01:00

Dagon

2010-02-02T20:50:00.002+01:00

Mintha a tűz lángja is megdermedt volna odakint a katlan szürke sötétjének árnyai között, miközben a vadak már arrafelé kóborolnak, és selymesen tovább nyűgözött minket a valóság, és harmatot leheltél be a mélabús hajnalon.
Csillagok ereszkednek alá az égből, dicsőséget hozva el a vízbefúlt királynak, és utódokat nemz a hínárnépség az elfeledett falu leányainak, s majd azok a fattyak gargalizálva gugolnak a jéghideg partokon, metsző szél karistolja majd elhagyatott zátonyait,
mennyből született dörgést, feketét vajúdó felhők gyomrában balsorsot öklendező esőt hozva el magával.

Volga

2010-01-28T22:03:00.001+01:00

A Tűzhegy Varázslója

2010-01-19T22:46:00.001+01:00

Dermedt Romok

2010-01-17T22:55:00.001+01:00

Áthaladni a kristályszférák ködén ezentúl is egyedül fogok,
Úgysem hallaná meg más, spiráljának különös dallamát.
Hova visz minket Kharón, ez a féktelen folyam?
Ősi, dermedt romok terülnek el a zafírszerű égbolt alatt.

A tünékenység béklyói szelíd áramlatok mögött húzódnak,
Időtlen időkben feneklett tájakon átsuhanni még az ébredés pillanatában,
Aztán a homályosult téveszméidben születni újjá.
Mocorgó metagalaxisok tünékeny világába tovább.

A Távlatok Mögött

2009-12-30T16:38:00.001+01:00

A varázsló a felejtés smaragd tüzében égett, furcsa árnyak a mindenség barlangjának falán. Olykor úgy érezte magát, mint a mélységtelen végtelen felé zuhanó csillagok, és ilyenkor különös áramlatok sodródásainak moraján utazott tovább.
Színfoltok húzódtak meg a távlatok mögött, feketeség örvénylésének fodrozódásai. Szavakat kántált melyek még az ó idők eonokkal ezelőtti világában születtek meg és ujjai szétfeszítették a valóság szövetét mely hangos recsegéssel szakadt apró rést hagyva a fortyogó káosznak ami mögötte lapult.

Metropolisz

2009-12-18T23:13:00.002+01:00

Hidegek a falak mikor hozzájuk érek.
Árnyak keringenek át az odaátról.
Olykor elveszettül bolyongok az épületek között,
Nem merek az arcokba nézni.
Lehunyom a szemem, de a fény oda is követ.
Statikus zörej hallatszik mindenhonnan,
Különös jelképek a házak oldalain:
„Metropolisz magába fogad” – hirdetik.
Cigaretta parázs az ujjaim között,
Füst ad újabb szürkét az égnek.
Tehetetlenül sodródom a tömeggel,
Néha egy templom belsejébe térek.
Maszkokat hordanak, az arcukat takarva el.
Az ég már üres és halott.
Gondolkodóba esem a válaszon.
Puha tollak hullnak alá,
Fekete pelyhek a betonon.
Távoli tornyok sziluettje rémlik fel,
Sosem volt városok lidércnyomásai…

Vagy Valami...

2009-12-13T22:43:00.005+01:00

!

2009-12-05T14:49:00.000+01:00

Valami Derengés

2009-11-30T23:08:00.003+01:00

Valami homályba vesző vad derengés, borcseppek bíborszíne ajkadon.
Emlékszel a vihar tajtékjaira, mi fellibbentette a fátylat a Városról, s megpillanthattad mi valójában mögötte van?
Varjúszárnyam megrebben a toronyszoba árnyain túl, s kárpitot von az ablak elé a zabolátlanul gomolygó köd.
(miközben füstkígyót szabadítok a félhomályra)
Egyedül bolyongva a hatalmas arkhónok lábai előtt. Kezében lidércfény, és az árnyéka félénken megremeg. A katedrálisok ösvénye még messze van, de a zafírajtó mögött talán az igazság lapul..

Ma éjjel még novembert írunk kedvesem, s könyvhalmok magasodnak őrbástyaként szerteszét.
Próbálnak óvni a valóságtól..

(de hé! ezek csak egymásra helyezett papírlapok)

zokog

2009-11-23T21:33:00.001+01:00

:D

2009-11-04T19:54:00.001+01:00

Spaceboy

2009-10-30T23:12:00.001+01:00

Utazó

2009-10-18T22:19:00.001+02:00

Út

2009-10-15T13:19:00.002+02:00

Csak nézem az utat ami kanyarodik tovább.
Nem jár rajta senki; talán rossz irányba vezet.
Annyira fáradt voltál a múltkor.
Hópelyhek az ablakon túl, de elvesztek a múltba már.
Most csak sár, meg szürke, és eső.
Végeláthatatlanul suttogott valaki az előszobában.
Félredobott cipők a sarokban.
Nem emlékszem többé a nyárra.
Tajtékok közé süllyedt papírhajó.
Meg a lomha felhők az ég fölött.

Csak nézem az utat ami kanyarodik tovább.

Dermedt

2009-10-15T00:09:00.000+02:00

Mindig azt hiszem hogy érkezik valami
De csak a szél az, és nem te voltál.
Ágak recsegnek a semmi súlya alatt,
És mintha rádermedne a sötétség az éghez.
Olyan mint egy meg sem született álom.
Vagy egy éppen kitalált dallam ami nem hagyja el az ujjakat a húrokon.
Magányosan feszül ott bent.
Hogy kiléphessen a pillanatba.

Hogy aztán elfelejtsed azt…

Az Orion Fénye Villan

2009-10-06T00:23:00.001+02:00

Keresztül bámulni a mezőn, ami lángokban áll,
recsegés-ropogás,
a hajnal már messzi van,
de közel került a feltámadás,
varjú sereg raja az égen,
és a felhők lomhán úsznak ott,
de mikor feléjük nézel minden bizonytalan,
a grafit ott volt már a föld alatt,
és inkább a láz köntösébe burkolózom.

hasztalan…

A türkiz érintése az ujjakon. És a ki nem mondott lélegzetek. Valami lapul az avarban. Kúszva ocsúdik feléd. Óriásráják repülnek az atmoszférán túl, hátukon bíbor köpönyeges amazonok, lándzsájuk hegyén az Orion fénye villan, a Szaturnusz felé tartanak.
Meghatódott az emlékezés, meteoritok szántják tétlenül a végtelent, és vonaglik a peremen kívül is valami, amit még nem láttak a csillagok.

Napszél tekergőzik a messzeségben.
Szétárt karokkal kiáltok felé.

Helyénvaló

2009-10-04T00:16:00.004+02:00

Átúsztál a folyón, hogy majd akkor hátha odaérsz, de szerintem te is tudod, hogy nincsen semmi ott. Csak ilyen elmúlt ködök, meg göcsötössé fakult fák, ahogy belelóg az águk a vízbe és próbál felmászni rá a hullámaival, arrébb volt egy út és amellett egy ház, romos volt még akkor is mikor gyerekkoromban jártam arra.

Szerintem nem lakik ott senki sem.
De a szomszédban azt súgták, hogy egy boszorkány talán, néha macskákat látni, meg fura fényeket a sötét ablak mögül, de…

Ez inkább csak ámítás volt talán.
És te sosem felelsz.
Szürkébe öltöztem ahogy vártuk az esőt, és a felhők elhozták azt,
Szél fújta a palánkokat, meg valami nejlonokat vitt magával a hátán, elragadva különös birodalmába őket, és néha arra gondolok, hogy engem is messzi repíthetne el, mert valahogy természetes lenne,

És úgy hiszem hogy helyénvaló…

Hamarosan

2009-09-25T19:44:00.001+02:00

2-5. (lüktetőben)

2009-08-17T23:42:00.004+02:00

Odakint valami csillan, olyan harmatszerű, ahogy megtörik rajta a fény, és a különös varázs már lüktetőben, tüzek fénye lobban, és a hajnal széthasítja az eget, vagy mikor a nimfák táncát lesed odakint a réten, és az égen meglátod a nappali fényben a csillagokat. Parazsak pattogása, parttalan pavilonok mögül, odalent a fény hömpölyög, és dervisek rikoltanak éppen, miközben ömlik a szó, és a hang, és fodrozódnak távoli hullámok ködmönként óvó füstjei. Ha lehunyom a szemem valami fellobban az agyban, és érzem ahogy a Szellem kiemelkedik, mivé lesz a lélek, ha elveszik?

Körmönfontságod igazoltságán pihen meg hajadban az alabástrom színű reggel.
De odafent mindannyian bizakodunk.
A lejtőn túl, bámuljuk az orgiát, és tejet köpnek ránk az ördögök, csalfa tudatlanságod elemészt, és én követem hazáig lépteid…

1. (kapaszkodni valahogy)

2009-08-13T13:29:00.001+02:00

Valami részeg zsibongásból születés újjá,
majd sárban feküdve csodálni az új ösvényekből keletkezett utat.

Türkiz palást a mocsokban.
Füst és fény kavarog.
Odalent még nem volt az.
Lüktet, próbál feljebb kapaszkodni valahogy.

Csuklyában ülök a sötétben.
Mellettem babiloni dallamok.
De hova tűnt nagyszerű királyságod?
Tarka szőnyegeken fekszenek azok…

0. (húzódva figyel)

2009-08-12T13:57:00.001+02:00

De csendben áthajol, és úgy szólongatja azt.

Odakint a fák mögött húzódva figyel. Rám telepszik, lassan és mohón, aztán megszólít, fények elszórva a por felett, néha lágy sejtelem, vagy esztelen ricsaj.

Darabos és túl törékeny, csak vonaglunk egymásután.
Ott kint már nincsenek lények, valami mégiscsak riadtan mozog.

„túl sokat gondolkodsz” leheli felém.
Bólintok, hogy értem. Kezem a bot felé nyúl, szimbólumokká olvadnak eggyé a csillagok.
Ha ott maradnál tudnád a választ.
Szemem tükrében nincsen lassan semmi sem.
Csak a végtelen űr. Csak a feketeség. Valami készül. Moccan.

Aztán előrébb zuhan…

-1. (a peremén)

2009-08-11T13:51:00.003+02:00

Valami távoli lüktetés miközben a gondolataim a fűben materializálódnak. Végig haladni a selyem úton, különös szeráfszerű lények között. Messziek a felhők, de mégis csak elérem őket, vihar készülődik észrevétlen, furcsa állatok vernek a folyóparton tanyát.
„ez még semmi sem volt” mondja nekem valaki a hátam mögött, a bot sincsen itt, sem a köpönyeg, de ma-holnap talán megérkezik. Tébolyult nyugodtság fon közre, és sör fröccsen a kezemre kioltva a cigarettát. sistereg.
Katartikus feketeség, lángoszlopok szakítják szét. Időhurkokban vergődőm, a Szövő meg mosolytalanul kacag felém Odafönt.
Kékes derengésben elered az eső. Idegenek kiáltanak egymáshoz. Reggel szürke és sár minden. Törzsi dobok dübögnek. Fehér talizmán a fájdalom ellen. Húgyszagú fülkének támaszkodom.

A sárkány még nem ért ide.
Lustán tekergőzik a külső űr peremén…

Házakon Rések

2009-08-08T17:24:00.001+02:00

Áldozat

2009-07-24T23:11:00.003+02:00

Azt akarták, hogy el hidd az odakinti dolgokat, de feltámadt a szél, és ágak súrolták a templomok falait, és villámlott, és mennykő hullott alá, és a kard, mely ezer éve hevert a kazamatákban (egy öreg szörnyeteg őrizte azt, szeme mint a kút, fogaival hajdanán egy egész meteort zabált fel) egyszerre csak ragyogott, és a pengén a rúnák suttogták el neked azt a bizonyos mondatot, valami felsóhajt a sötétben, és a labirintus köveire szurok szerű vér ragad, és odakint csak kántálás meg acsarkodás tör fel a kámzsák mögül, Assthartas kígyó papjai vonaglanak az oltár előtt, kezükben korbács vagy tőr, és a hideg kövön meztelen fekszik a lány, szőke és ártatlan, és a birodalom elfeledett tartományából hurcolták idáig, Nerrval dzsungelein, Dardumal sivatagain át, oázisok hűsében időztek, és haramiák törtek rájuk, meg hitehagyott, otthontalan kalandorok, de a főpap szikrákat vetett feléjük, és csak csont meg hamu maradt a homokban, és azóta is üszkösödve hevernek ott holtan.

Miféle romokat rejthet a látomás? Fogadók koszos istállójában riadva fel kérded, és úton vagy már felé, úton ahol majd végül a végzet vár rád, csók és halál. A remetemágus odújában megpihensz, torzszülöttek támadják házát. Falkákat kaszabolsz, és sorsokat szabsz át egyetlen kardcsapással, aranytallérok húzzák az erszényt, holdtalan éjszakákon át vacogsz tovább a sötétben, a szőke lány felsikolt, a tőr lecsap, melleit vér önti el, és a főpap kámzsája mögött elvigyorodik, Assthartas felbukkan, te üvöltve rontasz neki, ezernyi csuhás veti rád magát…

Valami részlet még hiányzik. A szörnyeteg. A küzdelem. A kazamaták titka. És rejtve marad mert nem láthatta senki sem. Ezer éve is mindezeknek már. És a port már elhordta a szél, és a felkelő nap megvillan egy rég halott kígyóisten oltárán, rajta keserű, magányos csont halom…

A Múlté Csupán

2009-07-24T22:44:00.002+02:00

…de valahogy hiányzott belőle az a bizonyos körmönfontság. Kiömlő sör szaga kísértett a padlón, és lágyan hömpölygő hangok tekerednek valahova a lábam felé. Látni véltük mindent ami elmúlt, és kő körök moha lepte tájain araszolva át hasított belém a felismerés, hogy minden ami oda tartozott a múlté csupán…

Erőtlenül húzza át magad után

2009-06-01T00:01:00.000+02:00

Lóháton

2009-05-03T20:54:00.002+02:00

Teardrop/Up In Hell

2009-04-15T13:20:00.003+02:00

;D

2009-03-17T23:42:00.000+01:00

Kiút!

2009-02-09T16:14:00.000+01:00

És hogy aztán hatalmába kerítsen valami bámulatos eltorzulás, miközben a metrószerelvényeket kiöklendezi az alagút, melynek mélyén a hiedelmek szerint egy szörnyeteg lapul:

(elvont, ezoterikus monstrum a régből, rozsda marta páncélzat húzódik fájdalmasan nem-hús bőre fölött)

De odafelé létezik egy kiút!

Ezt sugallják az apokrif falfirkák,
a szentségtelen barlangrajzok városok bizarr falain, mik magasodva követelik a Létezőség Kinyilatkoztatását, hogy lássák azt miről a hegyek meséltek nekik, mikor még tűzből szőtt angyalok hulltak az égből, váratlanságba rendülten, megmagyarázhatatlanul.

Szárnyak távoli sirámát hallom a fejem felett, de az égbolt a madarakkal együtt már régóta halott, dübörgő basszus spirális árnyékait köpi felém valami elvont és metafizikus, kapucnit húzok az arcomba, majd ősrégi obeliszkek dallamának észvesztő zajába kapaszkodok újból oda fel…

Solitary Man

2009-01-24T23:49:00.001+01:00

béta

2009-01-23T23:17:00.001+01:00

Olyat látni, hogy a mezőben fészkelők előbújnak a zöld közül,
Hogy meg érezhessem bíborban fürdő arcodat,
De a karcosodottságért már nem az felel.

És valami dallam kúszik elő, de elfáradt
Miközben az odúkban verset költ ki

Onnantól Való!

2009-01-14T19:28:00.000+01:00

Belefásultságom tovább mart beléd átívelve korokon túl.
Majd lenyugodva fújtat tovább egy hajnalon át.
Belém fagyott az ívekből szétcsorduló szó.
Különös aszteroidák a tengeren túl, kik majd jobb világot húznak el.

Valami üszkös sejtelem tenyészik beléd, és kiöklendeznéd a jót.
Kellemetlenségig fajult már a titoktartás,
Mely onnantól való!

Meteoritok a horizont térfelén.
Valami siklóként tekergőző más.
Arrébb vonulnak a selyemben hunyászkodók.
Hunyd le a szemeid végre:

Hogy láss!

Ilyesmik

2008-12-24T00:12:00.001+01:00

Árulás!

2008-11-27T21:44:00.001+01:00

Semmit Gondolni

2008-10-12T21:41:00.003+02:00

És ha egyszer csak eltűnnének a hidak a föld fölül?
Vagy különös madár raj szállna fel a folyón túl, ami valami másféle dalt énekel?

Miféle álmok születhetnek a pillangók suhogásának erejéből?

A semmit gondolni tovább inkább, mint a lehetetlent lépni át.
Rejtett üzenetek után éhezek.
De a múlt is inkább egy fehér lap mintsem valami teleírt más.

Uzgin Üver

2008-10-12T14:30:00.001+02:00

Magvak és Spórák

2008-09-28T01:29:00.000+02:00

Akiben nem is hinnéd, hogy lakozik, de inkább a csöndben lapul,
És ocsúdva üvölt fel akkor, hogy majd amarra repítsen téged el!
De a talánok mögött semmi húzódik, és a tartomány kívüliséged röghöz kötöttsége valós!
Mészfehérséget szórva széjjel és maga után húzva el.
Méregzöld bársonyon túli értelmen, és földmélyi kipárolgások harmatától zúdulva fel.

(elhatárolódom megfékezhetetlenül)

De a szelíd kárpit a legvégén a lángok közt úgyis megvadul
És csak a tűnődés oldja fel!
De mennyit kell hazudnod ahhoz hogy újból életre kelj?

(távolságod már látható magadon kívül)

És megannyi napalmos szempárban is megidézhető,
Amiatt akár térgörbületek mögé is teremthetsz olyan növényt ami kell
Magvakat, spórákat vetve el.

De a spirál örök és valós.
(megvakult napszámosok dolgoznak majd a mezőn)

Noir Visages

..

Se Remény

Keresztül Valami Elvont

Azelőtt

Szelíd

Nézz!

Láz

Morajod

A Dombok Mögé

Soha Semmi Sehol

Zöld

Szemrebbenés Nélkül

Sóvárgó Sarjadásod

A Felismerés Katakombáiban

Észrevétlenül

Lassú Lüktetés

Újragondolni

Abrakadabra

Pulzálva Mozgolódik

Tébolyult Tétlenségben

Lüktetést Gondol

Morajló Metafizikáját

Örvénylő Osonásod

Tajtékos Rianással

A Fergeteg Miatt Beszűkül

Valamikor

Színeket Gondol

A Mélyűrben Tanyázik

Karaván

Azúr Színű Különös Partjai

Noir Visages

:)

Morajlik, Pulzál

Türkiztől Fénylő Féregjáratok

Morajló Visszhangjai

Végéhez

Az Igaz Dolgok Kényelmetlen Áramlása

Zajongva

Törmelékek

Értelmezhetetlenségeket

Még Azelőtt

Kopárságodat

Tétovaságot

Szeretek Távol

Máshová

Ajajj

Keresztül Ássa Magát!

Marasztaltál Kedvesen

Magot Vet

Mélység Húzódik

Void Ov Voices, Ulver

Ráadásul

Baszod!

Feledhetem

Didergő Titkai

Bahh!

Kimerevedik Mikor Villan

600!

Bármimás

Salétrom

Hasonló

!!!

Dagon

Volga

A Tűzhegy Varázslója

Dermedt Romok

A Távlatok Mögött

Metropolisz

Vagy Valami...

!

Valami Derengés

*zokog*

:D

Spaceboy

Utazó

Út

Dermedt

Az Orion Fénye Villan

Helyénvaló

zokog