Hegyeken átívelő néma suttogás

Majd aztán elő búj valami, riadtan dereng, s a mélybe száll, esthajnalcsillagot kísérve el. Didergő lámpák narancs fénye takar, hallgatag bálványok arcán keserű félmosoly a fény, de tüzükben égni senki sem mer, búcsút int az ösvényeknek a poros vagabund, és az útra téved. Erdők susognak ma neked titkokat, és megmondják a fák a valót.

A Hold sötét oldalánál, szakadék mély szurdokok alatt ébredeznek, valami olyasmik, amik még sosem jártak itt, de bizonyos tézisek szerint tőlük származunk.
Űrhangok motoszkálnak a fejemben, színek fodrozódása a szemhéj alatt.
Kavarodik lassan.
Hallod?
A semmi népe ocsúdik fel a dalban, és madarak visznek tovább hazug híreket.
Rőt talárjában sző bűbájt rád most az, ki fején csak agancsot hord, s lábain patát.

Megroppannak az acélvárosok fémszerkezetei…