Delírium

A lassan hömpölygő forróságból, kellemes hűvös lett itt a szobában. Figyelem a békésen alvó Delírium kisasszonyt a dobozban.

Talán
Éjjel.
Együtt.
Ismét.

Mint rengeteg éjszakán át, mikor egyedül feküdtem a gyertyafényes szobában és csak ő volt ott, mikor már senki sem.

Túl misztifikálom a tépést? Úgy gondolod?
Meglehet.
Mert neked csak annyi, hogy elszívod a jointodat a haverokkal és röhögsz valami hülyeségen néhány óráig.

Sose mentél ki meztelen talppal a sötét kertbe, hogy szétárt karokkal, üdvözöld a fényesen ragyogó csillagokat.
Sose nézted az ereszről csorgó, ezüstösen csillogó eső cseppeket, úgy mint ahogy vele szoktam.
Sose hallgattad magadban az őrülten tomboló gondolataid fékvesztett csikorgását, nem zuhantál bele a magasba, csupán csak a felhők látványától.

Te csak használod Őt alkalmanként.
De én szerelmes vagyok belé.

Egy icipicit