Lidércfény

Valami széttépett homályban, méregzöld szempár, mint lidércfény az éjszakában, vonz magához az örvény mélyében lapuló végtelen, nincsenek rejtjelesen kódolt üzenetek, csak a lecsupaszított valóság hangja kong a purgatóriumi mélységben, alábhagy nem sokára a lüktetés, csak az ürességében színtelen falak maradnak velem, és jól lakottan dőlsz hátra, álomba szunnyadva, és kielégülve mert tudod, hogy magaddal vittél valamit belőlem, és ez iszonyúan megrémít, hogy ennyire kiszolgáltatott vagyok ennek az egésznek, és csak akkor érezlek, ha mély lélegzetet veszek, hogy utoljára a lelkembe markolhass mint már olyan sok éve mikor velem vagy, de ez törvény szerű azt hiszem, és nincs miért aggódnom, csak valami kiáltást hallok magam körül, de kellemesen passzol ehez a mai naphoz, és nincsen más hátra, mint hogy rágyújtsak egy cigire, és hátradőlve élvezzem azt a kis valamit ami még belőled maradt.