Kiszámíthatatlan

A sötétbe veszett a fénylő hátú délután, magával ragadva a napsugár tiszta álmokat. A zuhanás utáni csendet a mélyűr sötétje váltotta fel, utána meg néhány piros szirom súrlódó nesze az élet lehelet vékony hártyáján.

És azután?
Vagy azelőtt?

Láttam magamat szemed fényében, mint ahogy te is szembe nézhettél önmagad démonaival…bennem…benned…bennünk.

Azután nem volt semmi más, csak a tél múló szorítása a méregzöld ködökön át, majd az is eltávozott.

Üresség…a hanyatlás hegyei ormán, öreg remete férkőzött lelkem tárnái közé, hogy aztán egy pillanat alatt elsodorja a nyári szél.

Nincsenek álmok, csak ez a fura légüres valóság.

Igazgatói székben trónol a lázas ifjúság.
Nemtelenül sodródva a káoszban.

Kopott sírfelirat.
Vagy még ennyi se.

Kiszámíthatatlan.