Különben is

Lázas őskultuszok homályából kiszökkenő végtelenségben morajlik a különös illatú délután, a gondolataimban vesznek el a múlt tajtékos foltjai, vágtáznak a halott kémek és újjá születnek piciny táltos fiókák, a természet úgy hiszem rúgkapál, és csaholva veti le magáról a kétezer éves igát, nincstelenül kóborlunk a semmiben, ami életterünkbe olvad át, lehulló levelek az avarban, az ősz halottai, alszik lassan már a minden, csak egy lágy csókot kérek tőled még elalvás előtt, hogy boldog kábaságban vészeljem át a halált mi minden évben magához von, csak egy pillanatnyi szín kell, és készen állok hogy vacogva adjam át magam a télnek.

Különben búbánatos leszek.