Beletörődött Tetlegesség

Beletörődni a bizonytalanság miazmás katarzisának tébolyultan bugyogó őskatlanszerű állapotának szentséges tébolyába, mely túl mutat a létezés durván felskiccelt tervrajzain, és merengve a jövő múltidejű definícióján, mely a tudat végében nyüszít egy sarokban.
Sötét van itt, mondja, de nem foglalkoznak vele a viasz álarcot viselő katlanlakók, fekete köpenyük csak odvas lebernyeg, fekete köpenyük csak szemlátomás, és káprázó tulipánok nyílnak a kertek alatt, valami földalatti felkelést szítva a poshadt élet, az üres világlátszatás, a tettetés ellen, de vakondok rágják gyökerüket, mert giliszták alszanak amellett, ami ott.

A tettlegesség elfajult, és tudat alatt rettegve reszket valami elől régóta már, de nem ismer senkit, és nem érkezik soha semerre, mert csak lát, és csak szagol, de nem érez, mert alszik, vagy éber, de nem él, nincs neki lélegzet, nincs neki látomás, hangok kísértik, és védelmük alatt áll, de nem akarja hogy ott, és itt legyen, amarra jobb, mondja, vagy amott, de itt semmi sincs, és nem érkezünk tovább, nem érkezünk tovább, csak morajlást hallunk, csak hullámverés történik a jelen posványát felszárítja a nap, és a múltba teszi, hogy majd a jövő fölfalja őt, de nem válaszolunk a kérdésekre, mert csak hazudni tudunk, és olyan nincsen már hogy igazság, csak néha a jelképek rendszertelensége alatt, amiket meg észre sem veszel, és kavalkád, hülye kavalkád ez már…

Abba hagyom.