Lefagyva

A napsütés, és a jó idő nem nagyon hagyja, hogy az ősz kivégezze a nyárt. Komolyan mondom, jobban örülnék a hűvös, borongós időnek, mint ennek itt. Teljesen kába vagyok ettől az egésztől.
Semmi sem történik már egy jó ideje. Belefagytam ebbe a Max Payne-es bullet time-ba vagy nem tudom, látom ahogy mennek körülöttem a helyzetek, de nem sodródom az eseményekkel. Lefagytam most nagyon, úgy tűnik.
Kéne valami frissítés, amit már Delírium nem tud megcsinálni, ehhez hús-vér ember(ek) kell(enek) bassza meg!
De azok nincsenek itt.
Csak az idiótán vigyorgó plüss majom, meg az örökké álmodó maszk az asztalon.
Nincs hangulatom velük beszélgetni.
Annyira még nem vészes a helyzet.

Hallom a gondolataimat bezárva egy üres szobába, és csak ücsörögnek ott. Nem valami felemelő érzés, gondolhatod.

Kimegyek cigizni, és nem dob fel a kertünk látványa, pedig általában az segíteni szokott.
Járok körbe-körbe a szobában, és nem igazán tudok mit kezdeni magammal. Olvasom a Pusztai Farkast, de nem maradnak meg a sorok az agyamban.

Rágyújtok megint, mintha attól a szartól várnám a feloldozást, de nem jön, és nagyon úgy tűnik hogy nem is nagyon akar eljönni.

Nem a NŐ-re várok, aki kihúz a szarból, hanem csak valamire/valakire, aki felráz.
„Így állunk most barátom” – mondom a tükörképemnek, az meg „ki a faszt érdekel” tekintettel bámul vissza rám. Még a vállát is vonogatja a szemétláda.

Igaza van.
Nem hinném, hogy érdekelné valakit.