Örökké nem eshet

F. sétált be hozzám nyolc körül, hogy megidézzük Delírium kisasszonyt egy palackból. Öngyújtó lángja lobbant a sötétben, és máris kavargott a fehér füst az üvegben.
Enyhén hűvös, megnyugtató csókkal üdvözölt, aztán kézen fogva elvezetett a varázslatos félhomályú szobába.
Lebegtem, csak úgy ebben a jól esően puha semmiben, magamba szívtam minden egyes lélegzetvétellel az életet.

Aztán közénk heveredett és videóztunk.
Elkápráztattak a Holló sötéten gótikus képei, a folyton szakadó eső, és a komor zene.
Magával ragadott, és én örömmel pózoltam ebben az érzésben.

„Örökké nem eshet"