Gyertyaláng

A nyomasztó sötétséget egyetlen gyertyaláng zúzza szét.
Szomorú zene a háttérben, odakint a hideg széltől sírnak a fák.
Egy macska sétál a háztetőn, zöld szemei gonoszan villannak felém.
Megborzongok kissé.
Lappang bennem valami ezen az estén, talán valami kisebb betegség.

Nem tudom.

Vizet iszom, jól esik a hideg.
A gyertyaláng remeg a sötétben, mint valami utolsó esély. Elhúzom felette a tenyerem, érzem a meleget, érzem a lángok között a fájdalom lehetőségét.
Álmos vagyok és fáradt, de képtelen vagyok elaludni, csak vergődöm a gyűrött paplan alatt, ide-oda dobálom magam, mindenféle kényelmetlen testhelyzetbe kényszerítve magamat. Olvasni próbálok, de valami fekete masszává olvadnak össze a betűk.

Nem tudom mi ez az egész.

Képtelen vagyok befogadni a környezetem, nem vagyok vele kompatibilis.
Figyelem a lángot és a gyertyát, ahogy viaszt izzadva fogy az estével együtt.
Rágyújtok egy cigire, macskák trónolnak a tetőn, villannak a sötétben gonosz zöld szemeik, megborzongok és kezdődik ez az egész őrület elölről, és legszívesebben nevetve rohannék Delírium karjaiba, de nem lehet, mert már elhagyott ő is, elment, szivárványszínű tekintetét másra szegezve, és még csak sírni se tudok utána, mert felitták a könnyeimet a csalódottság sivatagának homokszemei.

Elnyomom a csikket.
Elfújom a gyertyát.

Elemészt mindent a sötétség…