Delírium Tangó

Város az unalom színeit öltötte magára, és lakosai is követik példáját, összegörnyedt háttal, lesütött szemmel merednek sáros cipőjük orrára, és lassú, monoton léptekkel haladnak dolgaik végzete felé.
Valahol, nem is messze tőlük, egy fiú tekint ki az ablakon, figyeli ezt a semmilyen létet, lesi ezeket a hazugságcérnákból össze vart rongybabákat az utakon.
Mosolya, ide nem valóságát talán még jobban kihangsúlyozza, megremeg a pillanat a szeme előtt.
A szobában füstölő illata lebeg.
Leheletnyi a félhomály.
Delírium hívja táncba. Összekapaszkodnak a falak között, kiszorítják egyetlen érintéssel az egyhangúság masszáját.
Nyári zene csendül fel, szinte már érzi a Nap melegét sápadt bőrén.
A boldogság illúzióját kergeti, és a percek misztikumában meg is leli egy jó darabig.

Odakint a rongybabák szomorúan ballagnak a göröngyös utakon, számlákon, munkán és az életen töprengve. A hazugságcérna meg-megszakad, szertefoszlanak lassan a bábuk.

Odabent félmosoly játszik a fiú arcán, gesztenyebarna haj alól villan a messzibe egy kíváncsi szempár.
Lágy érintés kezén, és orrában az újjászületés illata.
Különös táncba merül el, nem evilági partnerével, halvány színekben fürdik a szoba.
A most nagyszerűsége elrejti fátylával az üres múltat és a bizonytalan jövőt.