Pótolhatatlan Halhatatlanság

A pecsa előtt voltunk az Idussal meg a Pollal, és a Dávid bort adott körbe, mi meg bementünk és söröket ittunk, majd Grandpierre Attila rikoltva hívta magához a tömeget, mint valami eleven lángoszlop lobogott előttünk fehér ruhában, és sistergett minden a robbanni készülő energiától, a dallamok hullámokként nyaldostak körül minket, néha a fejünk fölé csaptak és…

…alámerülve zuhantunk a mindenség habjain, egybemosódott a végtelen térrel a szűnni nem akaró fényes örvénylés, ősrianás hevében száguldott felénk vágtázva megannyi szarvas patájának szelleme, dobogás hasította szét romló világunk üszkösödő húsát, részegedett tömeg ünnepelte őrjöngve a Táltos visszatérését, gyógyírként hatott különös éneke, a koncert valami szertartássá változott át, katartikus belső utazássá, zihált üvöltések szakítják szét a beletörődés gyászos csendjét, szökőár szerű morajló villanások a szemünk előtt, beleveszvén a múlt zátonyos tajtékjai közé. Megszűnt az idő, és nem foglalkozik vele a törzs, egyetlen hangot adunk vissza rekedten üvöltve teli torokból, és…

…aztán vége lesz, Idussal üldögélek picit amíg kifújjuk magunkat, majd aztán haza felé sétálunk a Tim Burton filmeket idéző fák között, és dobszó kíséri végig utamat, dobszó hallatszik fejemben.