Hűvös

A kertben a dolgok még nem alszanak, csak az újabb áramlásra várnak, hogy sodródva feküdhessenek a hullámok keltette reményre, és eliszkoljanak Nyugat felé.

Odakint azért érződik a Hűvös, és zsákjában fonnyadt almákat cipel, kalapját az ágakra akasztja, elheveredik a zöldben, majd cigarettázva kíséri figyelemmel ezt a menetrend szerint közlekedő, felbukkanó haldoklást.

És mikor mindent hó borít majd, meg fagy, és mikor minden elhalt már a kérges keze alatt, eszik egy almát lassan, ráérősen és távozik.

Lidérces titkokat súg oda egy mókusnak.
Egy Télről, mi sosem ér véget.
Egy Éjszakáról minek végén nem vár a pirkadat.