Void Ov Voices, Ulver

Eső hull, miközben bámulja a fekete hullámokat, nyaldossák a mocskos köveket a parton, messze tőle a város fényei.
Derengő délibábok.
Később lesétál a gyomorba. Füst és kántálás öleli körbe, pogány népek figyelik lépteit, de lehet hogy csak képzelődik.

Dohányzik a falnak dőlve.
Sötét árnyak vagy leginkább falaknak rémlenek az emberek. Lehunyt szemmel belülre figyel. Szertartás folyik odabent. Halálmadarak gubbasztanak károgva a sarokban. Legbelül mozdul és emelkedik valami.
Vagy inkább AZ.
De véget ér minden hamar.
Fiolában rejtette az álomködöt, kihalássza zsebéből, majd magába fogadja azt.
Néha a katarzis közelébe merészkedik, és mozdulatlanul tombol, miközben megrándul az arca, és párszor előre bólint jelezve azt a külvilágnak hogy…

Életet lehel belé mikor mögéje kerül, és csak az indák tekergőzésére figyel a vállán ami valahogy összhangba kerül a zenével.
A fények eljövetele közeledik.
Szótlanságba burkolózott bölcsességet hallgat.
A Mindenség végül megérinti őt.
Aztán kisétál a szélbe átkelve a híd alatt.
Öreg épület falának dőlve mered maga elé.