Sablon duma

Sötétben.

Hallom az óra ketyegését, húzza a fejemet lefelé valami megfoghatatlan erő. Egyre távolinak és homályosnak tűnik ez a virtuál világ.
Elvesztették a varázsukat a blogok, portálok, honlapok, vadidegen emberek valami pár karakteres név mögé bújva.
Üres és lélektelen.
Tartalomnélküli magamutogatás, mint valami utolsó kis fáklya egy sötét óceán közepén, hogy „Hahó! Itt vagyok!”
Felraksz egy verset vagy valami dalszöveget, linkeled a haverod, leírod hogy mi a fasz történt veled, mintha érdekelne is bárkit, magadon, meg azon a pár emberen kívül, akit személyesen ismersz.
Aztán kigúvadt szemekkel nézed a statisztikát, hogy 3-al növekedett az olvasóid száma. És majd kiugrasz a bőrödből, hogy „hűű, de jó hogy ennyi embert érdeklem”.
Pedig nem is.
Mert szarnak a fejedre.
Max. kapsz egy levelet, vagy egy kommentet. Görnyedsz a gép előtt, és csapkodod a kurva billentyűzetet, miközben elrohan melletted az élet. Aztán arra ébredsz, hogy van egy kurva szép blogod, meg van kurva sok virtuális kis barátod, viszont nincs rendes hús-vér életed.

Persze ez is csak sablon, egy buta bekategorizálás.
De most picit fáradt és életunt vagyok, és ehhez van kedvem.

Na mindegy.
Csak ma már a faszom kivan mindennel.
Bocsika.