Semmit mondó

Olyan semmit mondó ez a nap különben. Meg mondjuk ez a hét, meg amúgy minden mostanában. Néha kiszínezi valami koncert, vagy találkozás valakivel, de ilyenek mondjuk jobb esetben is hetente egyszer vannak. A többi nap meg ilyen szürkeség. És igazából nagyon bele lehet süllyedni ebbe az egész dologba. Próbálom persze egyensúlyban tartani ezt az egészet, hogy könyveket olvasok, és értelmes filmeket nézek a tv-be, de igazából nagyon hiányzik valami olyan közeg, ahol rendszeresen és otthonosan mozgok, bár ilyen azt hiszem utoljára az általános iskolába volt, ami nem valami szívderítő.

Szerintem sokan el sem tudják képzelni ezt az egész helyzetet. Persze most nem sajnáltatni akarom magam, hanem csak vázolom a helyzetet, amiben vagyok.
Nem akarok rinyálni, vagy valami, csak néha nagyon szűknek érzem ezt az egész környezetet, amiben vagyok, és nem igazán tudom tágítani magam körül ezeket a szürke falakat, pedig nagyon jó lenne.

Nem hinném, hogy nagyok lennének az elvárásaim az emberek iránt, egyszerűen kurvára nincsen szerencsém, így társaságilag, bármilyen suli, vagy munkahely terén. Hihetetlenül ellenszenves/semmilyen emberek vettek/vesznek körül, és picit unom már ezeket a sablon arcokat, már elnézést kérek tőlük. Nem velük van a baj, csak egyszerűen nem tudunk egymással mit kezdeni, azok a dolgok, amik engem érdekelnek, őket teljesen hidegen hagyják és fordítva is így van. Mindig rossz közegbe kerülök, ami már ennyi év elteltével kezd unalmasan elkeserítővé válni.

Bár világéletemben beilleszkedési zavaraim voltak, ami valószínűleg abból ered, hogy semmi kedvem olyan emberekhez idomulni, akik tök hidegen hagynak.
Nem tudom, talán jobb lenne ezen változtatni, és talán jobban érezném magam, bár nem hiszem.

Igazából ezen sem görcsölök már régóta, ez a probléma inkább egy-két éve volt jellemző, mikor nagyon szenvedtem emiatt, de ezt valamilyen szinten kezeltem magamban, és abszolút nem zavar már, hogy én vagyok minden helyen a kívülálló arc, akit a többiek általában le se szarnak.