kedd, november 15, 2005

Vágtázó Halott Ének

Valami mosoly szűrődik át ezen a szürke délutánon.
Nem rég Vágtázó Halott Ének dallamában mártottam arcom, elragadtak táltos paripák különös szikrákat szülő patái.
Robajló esőcseppek a mában, érzed ahogy a múlt szilánkjai bújnak elő bőrödből, a semmiből születve ujjá, a homály köldökéből.

A tegnap lapul a tenyered között, fésületlen bájos arccal, sarkokban árnyék mocorog, derengő félelme fénytől csöpögő lidércmámorban, ködök a jövőt takarják, hiába is fürkészed tornyod erkélyéből, lábad előtt széttörött oltár foszlányok, bátortalan mozdulattal söpröd félre őket. Tömjén illat az ajtó mögül, ideje lenne gyónni már, szivárvány színű ostya a nyelved alatt, feléd közeleg a megváltó, homályos utalások egy szubkultúra ábrándjaira. Hamvaiból támad fel a Zöld Sárkány, a vándorló kábulat, fennkölten hívod magadhoz a föld szellemeket, siklanak fenyő lombok között. Bús szemű farkasok vicsorában látod lelked csorbult erejéből vonagló áldomását, agancsok a hold felett.

6 Comments:

Anonymous dzso said...

rájöttem, noár. te nem is írsz. te festesz.

8:04 du.  
Anonymous noir said...

most miért?

8:14 du.  
Anonymous dzso said...

baj? pedig bóknak szántam :)

8:43 du.  
Anonymous noir said...

nem baj. tudom :)
csak nem tudom miért.

8:47 du.  
Anonymous dzso said...

mert amikor olvaslak, akkor olyan, mintha egy festményt néznék. mondjuk egy Mednyánszky képet.
olyan.
:)

9:04 du.  
Anonymous noir said...

köszönöm :)

10:49 du.  

Megjegyzés küldése

<< Home