Zion emléke

Csütörtökön Dórával az A38-on voltunk koncerten, falnak dőlve néztük a mindenféle szerzetet, sört ittam és kezdtem feloldódni, mert odafelé jövet nagyon lehangolt a sok szemét és mocsok, ami a városban tespedt.
Elkezdődött a Balkan Fanatik, ami nem sok szót érdemel, igazából csak az utolsó számnál voltak jók, de csak azért mert csatlakozott hozzájuk a TGU-s dobos meg az énekes.
Aztán előre mentünk, Delírium kisasszony somfordált a tömegben (érezni lehetett mámorító illatát) és egy varázslatos szitár szólóval elkezdődött a Transglobal Underground koncert, ami leírhatatlan, annyira összetett és szerteágazó dolog, ezernyi érzés meg gondolat kapcsolódott össze táncolva a fejemben, ilyen szivárvány törzs életérzés picit, inkább volt ez valami istentisztelet mint koncert, Babilon és Zion emléke lángolva parázslott a táncoló emberek között, izzadt testek a színes fényekben, rasztás tincsek repültek szerteszét, magával ragadó ritmusok szakítottak ki a rideg valóságból, másfélórás transz, szivárványfényű utazás a színek hullámain.
Majd vége lett, mi meg Dórával haza mentünk, vagyis hozzájuk, ettünk valamit, meg én még két vaníliás pudinggal létesítettem komolyabb kapcsolatot, és utána alvás, az a fajta nagyon mély dolog, ami talán az ősidők bugyborékoló tájaira visz vissza.
Felkeltünk késő délelőtt, aztán ott voltam sokáig, ahol tekkeneztünk meg ilyesmi, és a gyűrűk ura trilógiával a kezemben hazajöttem.