Vágtázó Csodaszarvas
Szemerkélő esőben kihalt úton mentem a Pecsa felé tegnap, aztán a bejárat előtt volt egy kisebb tömeg meg a Pol és a Dávid. Bort ittunk és arra az elhatározásra jutottunk, hogy ez a koncert vagy nagyon rossz lesz vagy nagyon jó.
Valahogy érezni lehetett a levegőben a két végletet.
Bementünk, és sört ittunk (köszi Pol), meg csatlakozott hozzánk egy fiú meg egy lány, és valami eszelős kiáltással a terembe hívott minket a Grandpierre Attila, miközben én csillogó szemmel slukkoltam „furcsa illatú cigarettámból”.
Fehér ruhában állt, kiáltozva miközben előre sodródtunk, mögötte a kivetítőn pszichedelikus képek tekergőztek és, elkezdődött a Vágtázó Csodaszarvas koncert.
Egybe olvadtam a mámorosan vonagló tömeggel, valami transzba esve végig, feltárultak a régi idők, újra éledt a Vágtázó Halottkémek szelleme…
…boldog mosollyal az arcomon mozgok a zenére, lehunyt szemmel érzem a mindenség dallamait, fények folynak testemen, dob és furulya szó, elszállt és tekergőző dallamok, sisteregve hántják szét a teret, Grandpierre Attila mint Táltosból lett szellem lény ugrál, rohan kurjongatva s üvöltve a színpadon, kezében sámán dob, feléleszti még a halottat is, Éljetek halottak! Egyetlen törzsként üvölt, morog, fütyül a tömeg, raszta tincsek a félhomályba, tiszta forrás cseppjei az arcunkon, ősidők mámoros dallama, régidők szikrázó hívó szava, VHK dalok következnek, mindenki eszét vesztetten ugrál és örül, sosem lesz vége már, sosem lesz vége már. Testekhez préselődöm, illatosak és feszesek, erő áramlik mindenütt, csilingelés, csillagok kacaja, a dobok mint szarvasok nehéz patája dobog a fejben, eszét vesztve tombol a mindenségben utazó tömeg, évezredeken utazunk át áhítatos katarzisban. Mint egy űrhajó belsejében, utazunk térben és időben, kozmoszon és galaxisokon át, morajlik az ürességtől dagadozó űr, elnyel ha nem vigyázol, hasítva haladunk előre, nincs megállás, nincs megállás.
Aztán csend lett, és én mámorosan hagytam el a helyszínt, éppen hogy elérve az utolsó buszt, és hazamentem különös és másfajta utakon, szakadó esőben, boldogan.
Valahogy érezni lehetett a levegőben a két végletet.
Bementünk, és sört ittunk (köszi Pol), meg csatlakozott hozzánk egy fiú meg egy lány, és valami eszelős kiáltással a terembe hívott minket a Grandpierre Attila, miközben én csillogó szemmel slukkoltam „furcsa illatú cigarettámból”.
Fehér ruhában állt, kiáltozva miközben előre sodródtunk, mögötte a kivetítőn pszichedelikus képek tekergőztek és, elkezdődött a Vágtázó Csodaszarvas koncert.
Egybe olvadtam a mámorosan vonagló tömeggel, valami transzba esve végig, feltárultak a régi idők, újra éledt a Vágtázó Halottkémek szelleme…
…boldog mosollyal az arcomon mozgok a zenére, lehunyt szemmel érzem a mindenség dallamait, fények folynak testemen, dob és furulya szó, elszállt és tekergőző dallamok, sisteregve hántják szét a teret, Grandpierre Attila mint Táltosból lett szellem lény ugrál, rohan kurjongatva s üvöltve a színpadon, kezében sámán dob, feléleszti még a halottat is, Éljetek halottak! Egyetlen törzsként üvölt, morog, fütyül a tömeg, raszta tincsek a félhomályba, tiszta forrás cseppjei az arcunkon, ősidők mámoros dallama, régidők szikrázó hívó szava, VHK dalok következnek, mindenki eszét vesztetten ugrál és örül, sosem lesz vége már, sosem lesz vége már. Testekhez préselődöm, illatosak és feszesek, erő áramlik mindenütt, csilingelés, csillagok kacaja, a dobok mint szarvasok nehéz patája dobog a fejben, eszét vesztve tombol a mindenségben utazó tömeg, évezredeken utazunk át áhítatos katarzisban. Mint egy űrhajó belsejében, utazunk térben és időben, kozmoszon és galaxisokon át, morajlik az ürességtől dagadozó űr, elnyel ha nem vigyázol, hasítva haladunk előre, nincs megállás, nincs megállás.
Aztán csend lett, és én mámorosan hagytam el a helyszínt, éppen hogy elérve az utolsó buszt, és hazamentem különös és másfajta utakon, szakadó esőben, boldogan.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home