Hömpölygő Merengés

Van néha a merengés, ami látszólag fogva tart, de mi van akkor, ha inkább a tudatállapot a rab, és belegabalyodva vergődik a kivetett hálóban, amit erősen szorítunk?

És a lüktetés, ami átitatja a hétköznapokat, és hömpölyögve pulzál körül, és olyan mintha láthatatlan hullámokra dőlnél, és lehunyt szemmel néznéd a színeket, amik kavarogva rügyeznek körül, és új életet szülnek a semmiből, és fekete toronyvárosok villannak fel, valahol a szemed sarkán túli mezsgyén kívül, és borzongató érzés telepszik rád, hogy mindez él, és egy lény várakozik rád a híd alatt, de most nem a troll, hogy megegye életed, és semmi sincsen a tekintetében, csak az a nagyon erős fény, csak az a nagyon sűrű fehér, de sötét a sziluettje, sötét a sziluettje ha én most azt akarom, és a városon túl csak azok vannak akiket kiűztek, rozsdás vagonfalvak a síneken, és rátelepszik valami éteri zaj a világra, és meg telepszik ott a színeken.