Leselkedő

Dead Can Dance-t hallgatva dohányoztam, és a lány ablakát néztem, akibe szerelmes voltam még régen egy kis ideig.
Semmi komoly. Csak plátói dolog volt.

Emese.
Ébren van.
Látni a tv-je kékesen villódzó fényeit.
Egyszer láttam, ahogy szeretkeznek a barátjával.
A körvonalaikat, ahogy egymásba fonódtak.

Nagyon zavarba jöttem, hogy meglestem a lányt egy ennyire intim pillanatban, persze nem láttam semmit, de mégis nagyon hülyén éreztem magam.
Szolidaritásból rágyújtottam azért egy cigire.

Van egy tetoválás a tarkóján.
Egy Napkorong.
Nagyon szép és nagyon illik hozzá.

Ez az eset pár évvel ezelőtt történt, és ha véletlen összefutunk az utcán, zavarba jövök és lesütöm a szemem, ő meg kedvesen mosolyog rám.

De végül is lényegtelen, csak eszembe jutott most, az ablakról.

Régen hallgattam ezt a zenét, és egészen magával ránt, így bele az éjszakába, vagy nem is tudom.
Holnap kiírom, hogy hallgathassuk Delíriummal.

Az újdonság varázsa repít majd minket valahova messze ebből az átokverte szürke masszából, ami lassan körül ölelt és magába szívott.

Ki kell törnöm!