Vágyak, árnyak

Aztán a szomorúság megszülte a sötétet.
Kavarogva hömpölyög a szobában.
A velencei maszk tekintete égeti a hátamat. Érzem, ahogy engem figyel azokkal az üres szemeivel. A mécses lángja egy pillanatra megremeg. Mintha belépett volna valaki a szobába.
Oda pillantok.
A villanykapcsoló felé nyúlok.
Senki sincs ott.
A sötét sarkokba bújnak az árnyak.

Mozdulatlan minden. Kint baljósan susognak a fák.

Csend.

Áramlik valami érzés bennem.
Megnevezhetetlen.

Kihajolok az ablakon.
Beszívom az éjszakát.
Egy macska ballag a háztetőn.
Rávicsorgok.
Rám villannak zöld szemei.

Az öngyújtó lobban egyet az ujjaim közt.
A cigaretta parázslik a szemem előtt.
Füstöt fújok a fekete égnek.
És búcsút intek a múltnak.
Egy varjú tollat tartok reszkető kezemben.
Egy kis emlékdarab.
Forgatom, pörgetem.
Aztán az asztalra hullik.

Mozdulatlan minden.
Engem néznek a fák lombjai, a macska a tetőn, a csillagok, a lány a szomszéd házból, a piros cserepes tetők, a villanyvezetékek, a levizelt oszlopok.

„Mit teszel Noir?” - súgják felém

Fogalmam sincsen…