Mi a fenét csinálhattam volna?

Hazafelé mentem az iskolából.
A cipőm a barna sárban csúszkált, én zsebre dugtam a kezeim a nagykabátban.
Nem azért mintha fázott volna a kezem, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak jól esett.
Sétáltam a leveleket hullató fák alatt (van jó is abban, ha vidéken lakik az ember) és fütyörésztem magamnak csak úgy.
Igazából gondtalannak és súlytalannak éreztem ezt a napot már az elejétől fogva, és valószínűleg ezért léptem le ilyen hamar a suliból.
Nem sokat számít, úgy hiszem.
Hasznosabb dolog volt ez, mint mereven bámulni a táblát, és minden szünetben elszívni egy szál cigit.
Persze kell az is. Nem azt mondom.
De ha rám tör a mehetnék, akkor mégis mi a fenét csináljak?
Mentem. Amerre a lábam vitt.
Egyenesen. Toronyirányt.
Vagy az orrom után, ahogy mondani szokták.

Igazából nem tudom, miért írom ezt most le. Mert nem akarok kihozni ebből semmit, nincs a végén csattanó, vagy tanulság.
Egyszerűen csak hagytam, hogy vándoroljanak az ujjaim a billentyűzeten.
Mert ők is menni akartak.
És hát mégis mi a fenét csinálhattam volna velük?

;)