Sötét van

Sötét van és remeg a kezem. Nulladik Változatot hallgatok. Egy párhuzamos világban most a barátnőm karjaiban alszom, egy másikban pedig már réges-rég halott vagyok. Hülyeség ilyenen töprengeni, de nincs jobb dolgom. Megdermedt minden odakint. A monitor fehér színű fénye ömlik az ujjaimra.
Olyan fura most ez.
Ez az egész érzés, vagy nem is tudom. Ami most elterült bennem, hogy rátaláltam.

Sötét van és remeg a kezem.
Bort innék szívesen most, vagy valami.
Nem tudom. Van bennem valami, amit ki szeretnék adni magamból, de nem jön.
Az Istennek sem.

Végül is mindegy. De azért jó lenne, ha változna most valami.
Néztem délután egy feketerigót, ahogy ugrált meg-megállva az esőben, és nézelődött a sáros udvarban. Nem érdekelte, hogy szétázik.

Nem igazán értem mi ez most.
Érzek valamit a levegőben. Valami rezgést. Nagyon különösen érzem magam.
Nem tudom elmondani.

Olyan nem idevalónak. Mintha félig átcsúsztam volna. Tudod, mint valami kis résen, vagy nem tudom.

Kimegyek, rágyújtok, és ülök a hűvösben. Nézem a füstöt, meg a csupasz fákat. Olyan mintha zuhannék már egy jó ideje. Bár nem vagyok benne teljesen biztos. Árnyékot vetek a falra, és figyelem, ahogy tükröződnek a mozdulataim. Jól néz ki.

Sötét van és remeg a kezem.

Azt hiszem, történik valami. Most, ebben a pillanatban.
Rezeg a sötétség, mint a pókháló mikor valami bogár esik bele.

Ráfolyik a monitor fénye a kezemre.
Valahol idő és tér közé csúszva vagyok.
Láttam a vizes leveleket a fák alatt. Mint valami halottak egy háborúban. A kéményekből füst gomolygott. Hallottam, ahogy sercegve ropog a tűz.
De lehet, hogy csak én képzeltem oda.

Azt hiszem teljesen mindegy.
Sötét van és remeg a kezem.