Nyugodt

Kinézek az ablakon, és a napfény meg a csupaszon halott fák látványa összekeveredik valami különös képpé, mintha az elmúlás nászba lépne az élettel.
A kékes szürke füst lustán tekereg az ujjaim között, és valami kellemes nyugalom telepszik rám, olyan fáradt kielégülés utáni dolog, mint mikor zihálva hanyatlasz le szeretőd karjaiba egy szenvedélyes éjszaka után.

Hagyom, hogy a napfénybe merüljön az arcom, kellemes sanzon zene a háttérben, talán a szerelemről talán az elmúlásról szól a dal.
Tangót járnak a porszemek a fényben, cigaretta füstbe kapaszkodik a nyugodtság.

A pillanatokat szemlélve jövök lassan rá, hogy eltelt egy üresnek tűnő óra, amit akár elvesztegetett időnek is könyvelhetne el valami gyűrött arcú kemény kalapos ember, de nem hinném, hogy ennek az órának a csodás valóságát ugyanígy átélte volna valaki rajtam kívül.

Valami jelentős dolog előtti, talán az utáni belassult állapot, mikor csak magadra koncentrálsz, és hagyod végig futni a fejedben lévő gondolatokat, melyek az össze-vissza kuszaságból, valami rendszerbe állnak össze, és boldogan, majdhogynem elégedetten dőlsz hátra az eredményt illetően.