vasárnap, február 27, 2005

Falshang

Uhh.
Zsong a fejem még picit, és azt hiszem most jött el azaz idő, hogy ünnepéjesen megfogadjam, hogy legközelebb háromféle ital helyet inkább csak egyet iszok.
Deákon találkoztam a Lucával és NemtudomKivel, aztán Ő elment, mi meg a Kazincyba mentünk boroskólázni. Picit feszült, és fura hangulatban voltam, amit valamelyest oldott a Luca.
Voltak ott harsány tini lányok, meg Réka, meg csontbebaszott angol csávók, akik leültek mellénk, és megdicsérték a szakállamat és a zakómat.
El lehet képzelni, hogy ez nekem milyen sokat jelentett :)
Aztán elindultunk becherovkával a kezünkbe a Gödör felé, ami aztán el is fogyott, és ott voltak a Polék meg a H. akinek nem nagyon örültem.
Aztán bementünk, és ott szarakodtunk kicsit valami póló miatt, és akkor leültünk székekre és ittunk, és akkor már nem zavart H. hogy ott van, mert rájöttem hogy kb. hidegen hagy a jelenléte és ennek örömére elkezdtem berúgni, és beszélgettem vele is.
Aztán elkezdett hangosan szólni a BetegPatkányEmber, ami nem tudom hogy jó-e, és azt hiszem nem is mostanában fogom megtudni.
Bementünk előre, és jó volt, mert érdekes módon nem volt tömeg, és most először jött be Quimby koncert a visszatérés óta. Közben H. picit rosszul volt, de aztán azt hiszem oldotta a helyzetet, és vicces volt hogy azt üvöltitek a volt barátnőddel egymás arcába hogy „Ami egyszer volt, újra nem jön el”
Szóval ilyen hangulatba telt el az egész, közben az Askammal is táncoltam, és koncert után ücsörögve beszélgettünk a földön üldögélve. Luca elment, majd az Askam is, úgyhogy megkerestem a Polt, és dumáltam egy összevert arcú raszta sráccal Douglas Adamsről, közben meg sodort cigit szívtunk, ami véletlenül sem az, ami. Közben elviharzott mellettünk a Rossztündér, aki ugye a Lélekdonor, és az Álarcoslány is felfedte előttünk valódi kilétét, és ezzel megdöntötte azt az elméletünket, hogy ő igazából így néz ki.
Mászkáltunk a részeg emberek között, és belezúgtunk a Pultoslányba, akinél szebbet még sosem láttam, és akkor a falnak dőlve sóhajtoztunk picit.
Lassan magamra maradtam, úgyhogy mászkáltam sörrel a kezemben a szétcsúszott arcok között, halk dallamot hallva, láttam Őz Zsoltot aki gitározgatott pár embernek, csak úgy családiasan, és ez tök jó érzés volt, és örültem hogy itt lehetek.
Aztán elhagytam a Gödröt kb. négy felé, és a hányással küszködtem, de nem volt semmi baj, mert a Fertőben vett szendviccsel lecsillapítottam az érzést, és nagy sokára az ágyba zuhantam.

5 Comments:

Anonymous Névtelen said...

tényleg nagyon jó a zakód Noir!
már ha csak egy van. mert akkor azt láttam. érted.

szia!

5:49 du.  
Anonymous Névtelen said...

noir: az az egy publikus zakóm van, úgyhogy te is azt láthattad. És örülök hogy megegyezik az ízlésed a "csontbebaszott" angol srácokkal :D

8:27 du.  
Anonymous Névtelen said...

részemről a szerencse :)

interpreting:
it's my pleasure ;)

9:45 du.  
Anonymous Névtelen said...

lávjúverimaccsóldötájm : )

9:45 du.  
Anonymous Névtelen said...

dejónekem :)

11:18 du.  

Megjegyzés küldése

<< Home