kedd, február 22, 2005

Pókfonál

Ott lapulnak.
Nap, mint nap, hogy aztán éjjel előbújjanak fekete odvaikból. Azt hiszem te hoztad ide őket, és most téged várnak, hogy széttépjenek, de addig is velem játszanak.
Egy picit.
Csapda volt az egész, ugye?
Tudtad az egész történetet már előre, hiszen másként nem lehetett.
Gyűlölni sem tudlak már, annyira messze vagy, és lassan ott tartok, hogy nem hiszek benned.

Benned?
Ócska kis báb vagy, akit valami furcsa szeszély hozott le a padlásról.
Mennyi időt töltöttél a sötétben? Egyedül, a selyem pókfonalak között.
Mennyi ideig hagytad, hogy bogarak nemzedékei szülessenek újjá a bőröd alatt?
Aztán most meg rád szakadt a szabadság.
Eltávolodtak a falak, és elfelejted igazi mivoltodat.

Aki voltál.
Aki csak a sötétben létezett.

Legyél óvatos.
Visszavár a pókfonál…