Hűha
Megtaláltam a kedvenc bábmusicelem (bár ilyenből csak egyet láttam) zenéjét, és azt hallgatom.
Mindig kivettem Karácsonykor, bár ez tavaly kimaradt (mivel karácsonyi történetről van szó, mikor is, Jack a Halloween ura, elrabolja a Télapót, hogy ő rendezze meg a karácsonyt), de azt hiszem pótlom a napokban.
Egyébként nagyon lelomboz az elmúlt napok fogcsikorgató egyhangúsága, teljesen bekattanok a végén, azt hiszem.
Vagy hát nem tudom.
Mert ugye nem mintha ez most valami váratlan dolog lenne, és fura hogy nem mindegyik bejegyzésemben erről panaszkodok, meg fura az is hogy most elméletileg, az eddig történtek forgatókönyve alapján a depresszió fekete gödrében kéne fetrengenem, de ehelyett van ez a fanyar, fásult hangulatom, a nemtörődömség bájos mosolyával az arcomon, és azt hiszem ez azért nem valami ragyogó élethelyzet mert a depis ember legalább sajnálja illetve sajnáltatja magát, de nekem ehhez sincs kedvem, pedig tökéletes kibúvó lenne, sőt akár magyarázat is bele ordítani a világ pofájába, hogy azért van ez mert depressziós vagyok, és akkor a kudarcomat valami mondva csinált dologra kenhetném, hogy izé, de ez sem érdekel, hogy kitaláljak valami dolgot, saját magam ártatlanságát igazolva, pedig rohadt egyszerű lenne, és tényleg szívesen csinálnám, mint a többi sok ezer ember, de valahogy nem megy, mert valahogy nem érezném ezt hitelesnek, mert miért sajnálnám magam amikor igazából én jól vagyok, és hiába próbálod nekem bemesélni, hogy elrontottam akármit is valaha az életemben, mert ez nem igaz mert nekem így jó, és ha rossz lenne nem csinálnám, változtatnék rajta, mert akinek szar élete van és legalább nem próbál meg változtatni az nem egyszerűen gyáva, hanem szánalmas is.
Szóval nem érzem azt, amit éreznem kéne, azt hiszem. Hogy akkor én most valamit csúnyán félre néztem, hogy akkor én most valamit nagyon elbasztam, mert ez az egész eltékozoltságba veszett pár év a későbbiekben nagyon is a hasznomra lehet, és én ezt nagyon komolyan gondolom, mert ugye azt még nem tudom, hogy mi leszek, de azt tökéletesen tudom, hogy mi nem fogok lenni, hiszen voltam már ami nem akarok, és tudom hogy szar. Persze ez most lehet, hogy gyenge kifogás számodra, amit inkább tolerálok, mint megértek, vagy egyetértek vele, de ez most teljesen lényegtelen mindkettőnk szempontjából.
Igazából fogalmam sincs hogy hogyan és miként jött ki ez a szarság belőlem, hiszen én csak azt az élményt akartam megosztani azzal a néhány emberrel aki olvas, hogy a Karácsonyi Lidércnyomás zenéjét hallgatom, és egy képet akartam még betenni, semmi több, és nem akartam hogy kijöjjön belőlem ez a magyarázkodás szerű valami, mert tényleg nem érzem szükségét annak, hogy bárkinek is magyarázattal szolgáljak és mégis azt teszem, szóval ezt mondjuk írjuk az elmúló betegség, és a társaság nélküliség számlájára, és akkor most szépen berakom a képet inkább ahogy ígértem.
Mindig kivettem Karácsonykor, bár ez tavaly kimaradt (mivel karácsonyi történetről van szó, mikor is, Jack a Halloween ura, elrabolja a Télapót, hogy ő rendezze meg a karácsonyt), de azt hiszem pótlom a napokban.
Egyébként nagyon lelomboz az elmúlt napok fogcsikorgató egyhangúsága, teljesen bekattanok a végén, azt hiszem.
Vagy hát nem tudom.
Mert ugye nem mintha ez most valami váratlan dolog lenne, és fura hogy nem mindegyik bejegyzésemben erről panaszkodok, meg fura az is hogy most elméletileg, az eddig történtek forgatókönyve alapján a depresszió fekete gödrében kéne fetrengenem, de ehelyett van ez a fanyar, fásult hangulatom, a nemtörődömség bájos mosolyával az arcomon, és azt hiszem ez azért nem valami ragyogó élethelyzet mert a depis ember legalább sajnálja illetve sajnáltatja magát, de nekem ehhez sincs kedvem, pedig tökéletes kibúvó lenne, sőt akár magyarázat is bele ordítani a világ pofájába, hogy azért van ez mert depressziós vagyok, és akkor a kudarcomat valami mondva csinált dologra kenhetném, hogy izé, de ez sem érdekel, hogy kitaláljak valami dolgot, saját magam ártatlanságát igazolva, pedig rohadt egyszerű lenne, és tényleg szívesen csinálnám, mint a többi sok ezer ember, de valahogy nem megy, mert valahogy nem érezném ezt hitelesnek, mert miért sajnálnám magam amikor igazából én jól vagyok, és hiába próbálod nekem bemesélni, hogy elrontottam akármit is valaha az életemben, mert ez nem igaz mert nekem így jó, és ha rossz lenne nem csinálnám, változtatnék rajta, mert akinek szar élete van és legalább nem próbál meg változtatni az nem egyszerűen gyáva, hanem szánalmas is.
Szóval nem érzem azt, amit éreznem kéne, azt hiszem. Hogy akkor én most valamit csúnyán félre néztem, hogy akkor én most valamit nagyon elbasztam, mert ez az egész eltékozoltságba veszett pár év a későbbiekben nagyon is a hasznomra lehet, és én ezt nagyon komolyan gondolom, mert ugye azt még nem tudom, hogy mi leszek, de azt tökéletesen tudom, hogy mi nem fogok lenni, hiszen voltam már ami nem akarok, és tudom hogy szar. Persze ez most lehet, hogy gyenge kifogás számodra, amit inkább tolerálok, mint megértek, vagy egyetértek vele, de ez most teljesen lényegtelen mindkettőnk szempontjából.
Igazából fogalmam sincs hogy hogyan és miként jött ki ez a szarság belőlem, hiszen én csak azt az élményt akartam megosztani azzal a néhány emberrel aki olvas, hogy a Karácsonyi Lidércnyomás zenéjét hallgatom, és egy képet akartam még betenni, semmi több, és nem akartam hogy kijöjjön belőlem ez a magyarázkodás szerű valami, mert tényleg nem érzem szükségét annak, hogy bárkinek is magyarázattal szolgáljak és mégis azt teszem, szóval ezt mondjuk írjuk az elmúló betegség, és a társaság nélküliség számlájára, és akkor most szépen berakom a képet inkább ahogy ígértem.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home