csütörtök, március 17, 2005

Széltoló

A Tavasz betette a lábát az ablakon, illatot és színeket hozva tarkára batikolt batyuban.
Szerelmet nem hozott, csak futó vággyal telt kósza gyönyört, néhány magával ragadó kócos kis pillanatot, de elég volt hogy életet leheljen belém, hogy érezzem pezsegni kihűlt vérem cseppjeit, hogy arcom mosolyt sugározzon, szemeim valami élettel teli vidámságot.
Bárányfelhőkbe kapaszkodom, onnan leslek benneteket, pici, apró hangyácskák, sütetem a hasam, és szeleket tolok magam előtt, mert ahhoz tartja kedvem, almát eszek, és a csutkát a messzibe hajítom, hogy sok-sok évvel később egy almafa nőjön ott, amire majd gyerekek másznak kacagva, és szerelmesek ölelkeznek árnyékában.
Egyszer elmegyek oda, ha öreg leszek, leheveredek a lombja alá, pipára gyújtok, és örök álomba szenderülök mosolyogva, szelíden.
Miközben susogva mondanak hálát a levelek, és vidáman siklanak tovább a bárányfelhők.

2 Comments:

Anonymous Névtelen said...

Noirom,Drága! nehari,Tecsóbamenetel vagyon.Írjál íméltet ha ráérel,és holnap válaszolok,ha itthonleszek.naon zűrösködnek itt a dolgok körülöttem.De jól vagyok,túléltem kórházat is meg minden,kövem még nem jött,vagy legalábbis nem vettem észre.:) nem koppant.:) remélem jól vagyogatol!vagy legalább meg.Vigyázz magadra!!
Millió pusszancs!!!

6:43 du.  
Anonymous Névtelen said...

írtam levelet.
válaszolj majd rá.

12:24 du.  

Megjegyzés küldése

<< Home