Borongósan borús

Szürke volt odakint, aztán átváltozott sötétté. Borongósan borús.
Eső cseppek zuhannak a járdára, és csattanva robbannak szét ezernyi apró kis darabbá.
Nem hallom ezt, csak odaképzelem.
Erőt vett rajtam az unalom, és a tavalyi postjaimat olvasgatom.
Elképzelhetetlenül hülyén kezeltem a dolgaimat, ami mondjuk nem is olyan meglepő, mert nem sok tapasztalatom volt a dolgok kezelésében, bár nem mintha most több lenne, vagy valami, de azért remélhetőleg mégis csak több egy picivel.

Remélhetőleg.

Annyira nem érzem valóságosnak a dolgokat.
Nem kézzelfoghatóak, mintha csak kitalálnám őket, és életre kelnek.
Akármit írhatok ide is.
Ki tudja, hogy mi a valóság?

Van értelme ennek?
Lehet értelme?

Mert végül is ez egy játék, vagy nagyon könnyen azzá válhat.
Mert miért ne?

Ne aggódj én sem értem.
Melegem van.
A zöld vastag pulcsi van rajtam, amit kiégettem a ballagásom estéjén a pipámmal.

Számít ez?
Van jelentősége ezeknek a dolgoknak, amiket leírok?
Van valami haszna? És egyáltalán kell lennie?

Nem tudom
Nem tudom
Nem tudom

Jár az agyam valamin, és megint bent rekedt, mint a múltkor, csak most valami tökre mást piszkáltam ki, mint amit szerettem volna, sok kicsi izét, ezernyi helyről, és most összeállt valami teljesen független és önálló dologgá, amit nem is akartam, hogy létrejöjjön, de itt van, és figyel a monitoron keresztül.

A gondolataim.
Végül is valamilyen szinten az életem.
Egy műanyag dobozba zárva, neonfényben ázva.

Kurva beteges.