Említésre méltó

Az Etelén támasztottam a zöld oszlopot, aztán ismerős alakot láttam a szemem előtt, félre döntöttem a fejem, és mosolyogtam, aztán dohányozva vártuk a buszt a tavaszban.
Az egyetlen ember, akinek őszintén tudok örülni az „érdi arcok” közül az a Herta, és jó volt látni, meg beszélni vele, és örültem ennek az összefutásnak.
Láttunk táblát tartó lányokat, meg piros sálat, amit nekem akart adni, de nem kértem.

Egyébként tök nem lényeges vagy valami, csak gondoltam leírom.

Tegnap meg sikerült talán életemben először látni egy német filmet, ami tetszett ez a Good Bye Lenin volt, és tényleg jó.

Ennyi.