péntek, március 25, 2005

Tea délután

Leszálltam a villamosról, és jött már a Dzsófi meg a Dude, elmentünk a Kicsi a Világhoz, ahol már várt ránk a Hibus, de közben azért láttam egy nagyon szép fekete ruhás lányt (aki alter volt és nem gót!) Felmentünk, ahol le kellett venni a cipőnket, hogy kedvünkre süppedhessünk a babzsák pufokba, és fekete bársony teát ittam, és állítólag flashesen hullámoztak a falak, de én ezt nem tudhatom már.
Jött a Luca is, akinek kettő puf kellett, de nem volt baj, mert volt hely bőven, Hibust kikísértem a metróig, közben meg kérdeztem is tőle dolgot, és most biztos azt hiszi hogy valami, pedig nem is.
Aztán visszamentem a pufokhoz és fetrengtem rajtuk, meg unoztunk, meg ilyen teaházas dolgokat csináltunk, ami tökre klassz volt.
Aztán mentem haza felé, és olyan kellemes lengte körül a Várost, ahogy mentek fel alá az emberek, és ilyen nyár esti hangulat volt picit.