Képtelenség

Lehúz mindig, ha családi ebéd van nálunk, és ez most sincsen másként, figyelem a rokonaimat, és teljesen begubózom, verseket találok ki és mantraként ismételgetem.

Nem segít, de legalább leköti a figyelmemet, eltereli ezekről a nagy, üres lufikról.
Nem tudom, hogy velük, vagy velem van-e a baj, hogy nem érzem jól magam köztük, hogy ennyire fuldoklom a családom jelenlétében, szívesen bekapcsolódnék a beszélgetésükbe, és viccelődnék velük, de képtelenség.

Lehetetlen.