Melegség

Lépdeltem az Etelén a fekete bőrkabátban, amit San Marinóban vettem egy vámpírtól. Összevillant a tekintetem egy magában gubbasztó helyes lánnyal a piros hetesen, aztán a Ferenczieken a nyomába szegődtem.
Az embertömeg az utamat állta, de ő mindig bevárt, ha lemaradtam, és csak akkor indult el mikor épphogy megérinthettem volna. Le a metróba. Ő jobbra, én balra. Egymásba kapaszkodó tekintet, félmosoly.

Ilyen az élet.

Aztán Luca és Réka a Klinikákon.
Cd Fű felé tartva, dohányozva.
Turkálóba megyünk, majd menekülünk kifelé, mert elsodor a nők hada.

Cd Fű.
Süppedős fotel, csokis tea, színek, fények, illatok, emberek.
Melegséget sugárzott.
Én meg boldogan bújtam a Nagyréde illatú pulcsihoz, és szívtam magamba mindent, ami feléleszt ebből a fagyból.
Sikerült is.
Aztán kifelé onnan.

Nem akartam a Játszótérhez menni.
Luca mondta, hogy járjak végig ezen az úton.
Fura volt.
Ülni a padon, és az egyetlen csillagot nézni felettünk. Fura volt ezen a helyen lenni megint.
Emlékek.
Nem fájdalmasak, vagy marcangolóak, csak sima egyszerű kis emlékek, amik hozzám tartoznak.