Másfelfogás

Sétáltam haza felé, egykedvűen a suliból szakadó esőben.
De nem nagyon zavart. Egy félmeztelen férfi rohant el mellettem babakocsit tolva, és az ingjét meg a kocsira terítette, hogy nehogy megázzon a baba.

Mosoly.

Összefutottam volt iskola és szerepjátszó társammal, aki dolgozik, kocsija van, és a barátnőjével él a lakótelepen, és figyeltem, ahogy mosolyogva mondja, és nem dicsekszik, vagy valami, hanem örül, hogy ez van.

Hiszek neki.

Fura így belegondolva, hogy akár nekem is lehetne ez. Elmehettem volna suli után egyből valami normális munkahelyre, ahol megismerkedhettem volna egy lánnyal, és élhetnék vele, meg lenne kocsim, meg mit tudom én.
De nem lennék boldog.
Ebben kurva biztos vagyok.

Lehet, hogy eljön a pillanat, mikor ez lesz minden vágyam, hogy legyen lakásom, kocsim, egy lány, akivel együtt lakhatok, de ez még nekem nagyon felnőttes dolog.
Hiszen ez a srác már egész életében ezt fogja csinálni.
Lehet hogy később más munkahelyen, más házban, más lánnyal, más kocsival, de ugyanezt fogja csinálni amíg meg nem hal.
És elhiszem, hogy nem kell más az életében, és elhiszem hogy boldog így, és nem is nézem le ezért, sőt örülök neki, amiért jó neki.
De ez nekem nyomasztó lenne, ha olyan életem lenne, mint az övé, így ezzel a világfelfogással perpillanat.