Realizál

Bámulok ki a fejemből, próbálom realizálni a körülöttem terpeszkedő világot, de nem nagyon sikerül, talán mert nem is akarom. Sötét borult most mindenre, mint valami nehéz pokróc, eltűnök alatta, és csak a körvonalakat látni.
A kába tétlenség jegyében telt a napom, próbáltam felépíteni magamat, a tegnapi széthullásból.
Minden csendes volt, és nyugodt.
A zenék amiket beraktam, a dolgok amiket csináltam.
Súlytalan a napom.
Este talán nézek valami filmet, az Apokalipszis most már régóta ott van a polcon, bár azt hiszem az elégé megviselne.
Talán a Kontrollt vagy valamit, esetleg szívok egy kis füvet és hallgatok valami zenét.

Most a Doors-tól a The End megy.
Eléggé magával ragadó.
Beszív, vagy nem is tudom.

Néha csak ülök a padon, delíriumosan, és nézem, ahogy szállnak el felettem a felhők. Csodaszép.

Unatkozom.

Lángokat rajzolnék az égre az ujjaimmal, tekergőző testű embereket néznék, akik vonaglanak a zenére.
Valahol messze.
Lovagolnék a hétmérföldes kígyón, fáklyát tartva a kezemben.
Lovagolnék vele a messzeségbe.

Vannak napok, mikor elragad ez az egész pszchiedelikus őrület.
Csak állok vérben forgó szemekkel, és érzem, ahogy tekereg, kavarog bennem ez a valami, akit még nem ismerek.
Nem tudom, hogy jó lenne ha megismerném.
Talán.

Egy sivatagban állnék legszívesebben talán lsd-vel a nyelvem alatt.
Egyszer megcsinálom.
Elmegyek oda, és visszajövök.
Az Észlelés kapuin túlról