hétfő, november 22, 2004

Delírium OFF

A perzselő nap tűző emléke a távolba csillapodott bennem, bár ha mélyen letüdőzöm a Pall Mall-t még halványan sejlik a délután nagyszerűsége.
Kábán pislogok a fehéren izzó monitorra, nézem különös hieroglifáit, ami az összefolyt betűkből képződött a szemem előtt.
Valamilyen szinten rendben vagyok, nagyon is, és bizonyos szempontból nézve rohadtul nem. De valahogy nincs sem erőm, sem hangulatom ezeken a dolgokon töprengeni, meg nem is akarok, azt hiszem.
Cigit veszek elő a gyűrött dobozból, rágyújtok, letüdőzöm a szürkés-kék füstöt, és azon gondolkodom mi lesz holnap.

Suli.

Aztán kb. ugyan az, mint mindig, csak Delírium nélkül egy kis ideig.
Picit örül neki az ember, ha eltűnik, mikor most veszi csak észre, hogy nem is olyan régen (az idő fogalma bizonytalan mostanság) kb. teljes két héten keresztül rajta volt a dolgon.
És tök természetesnek tűnt, hogy kb. ebéd után egyből a dobozhoz ment, hogy…

De azt hiszem így, hogy most viszonylag besűrűsödött az életem (az eddigiekhez képest) már nem vagyok akkora veszélyben, hogy rákattanok, hiszen hétfőtől csütörtökig nem csinálhatom (suli, angol), és ez megnyugtató, hogy így látom, így viszonyulok hozzá.

Páran aggódnak értem, hogy elkallódom, de szerintem ez már megtörtént, most már csak az a kérdés, hogy vissza tudok/akarok-e menni arra az úgynevezett „helyes útra”.
Igazából, rohadtul nem tudom.
Mert nagyon hiányzik a motiváltság belőlem, meg valami központi személy is az életemből, aki miatt esetleg érdemes lenne. Mert magam miatt nem hinném, hogy megtenném.
Persze most kurva könnyen rákenhetem ezt az egészet arra, hogy ha majd jön valaki, és akkor talpra állok meg blablabla, és tisztában vagyok vele, hogy ez a legnagyobb faszság amit mondhatok, de azért próbálok rajta lenni az ügyön.

Szóval most búcsút mondok Delírium kisasszonynak, és ez nem könnyes, megható búcsú, ez inkább szünet, mint szakítás, hogy új erőre kapjon ez a lassan kimerülőben, rutinban lévő kapcsolat.

Most fél2 van.
A Kyusstól az El Rodeo szól.
Szívok egy cigit és lefekszem aludni.

4 Comments:

Anonymous Névtelen said...

örülök, hogy ilyenre (is) képes vagy.
amikor megint látlak, adok neked egy könyvet kölcsön, szerintem be fog jönni.
dzso

9:35 du.  
Blogger noir said...

hmhm.
szerintem most csupán a körülmények tesznek ilyenekre képessé, de szeretném azt hinni, hogy magamtól is képes lennék rá.
várom a találkozást, és a könyvet.
miaz egyébként?

10:54 du.  
Anonymous Névtelen said...

az a címe, hogy a járatlan út. egy amerikai pszichológus bácsi írta, de alapvetően nem nagyon pszichológia, inkább életfilozófia. én sokat tanultam belőle.
dzsf.

9:18 du.  
Blogger noir said...

nem olvastam, úgyhogy jöhet.
:)
meg a molylepke is...
mikor jó neked?
meg hol?
meg hogy?
írj levelet vagy hasonló, és fejtsd ki a véleményed erről.

10:12 du.  

Megjegyzés küldése

<< Home