Varjútánc

A szél, mint valami eszelős őrült rontott nekem, ahogy a teraszon állva próbáltam rágyújtani egy cigire. Mély levegőt vettem, éreztem Delíriumot minden egyes sejtemben.
Egyé válás.
A fehér eget néztem, a szélviharban hajlongó fák meztelen ágait, aztán azt a csodát, ami elkápráztatott, magával ragadott.
Egy varjú csapat menekült a vihar elől, olyanok voltak, mint a fekete tollpihék, ahogy szálingóztak a szélben.
Tágra nyílt szememmel próbáltam befogadni a látványt, nézve különös táncukat, ahogy próbálnak messzebb lenni, ettől az örvénylő káosztól.
Aztán eltűntek a varjak, én meg csak álltam az eszelősen süvítő szélben, Delírium csókjával a homlokomon.
Szeretem a jeleket.
Még ha nem is tudom megfejteni őket.