Noir lovag

„Ha mesét mondanék, arról szólna, hogyan indultam lovagként harcba magányom sárkánya ellen. Hogy hosszú utam során távoli vidékekre vetődtem, és hogy ideig-óráig várkastélyokban szálltam meg, ahol szépséges hercegnők, kacér grófkisasszonyok, vagy épp ócska kis cselédek bíztak meg különféle küldetésekkel: zálogul mindegyikőjük egy-egy ruhadarabot aggatott rám, és végül hatalmas fétisgömbbé duzzadtam, így nyargaltam az egyre különösebbé váló tájakon.
És arról szólna a történet, hogy amikor megleltem a sárkányt egy hatalmas mocsár partján, rémülten láttam, hogy ez már nem az a fenevad, aki ellen hadba indultam. Mert a metszetekről jól ismert bestia helyett soklábú, rettentő ősdaganat tornyosult akkor előttem: magányom mesebeli szörnyetege nem egyéb volt, mint a vándorút során megismert női arcok, testrészek, mozdulatok, hangok és illatok óriási, burjánzó gumója, mely egyszerre tárta ki ezer száját, szemét és ágyékát, hogy elnyeljen és elemésszen.
Erről szólna a lovagregény.”
/Beregi Tamás: Egyetleneim/