Moraj

Színes lepkeszárnyak a tegnapon.

Huss.

Elrepült még a puszta emléke is.
Ilyen egyszerű lenne?
Nincs többé marcangoló múltidézés?
Gyökerestül tépni ki!

Aztán csak a semmi falának dőlne hajlott hátam és az üres órákban töprengenék életem hova valóságán, azt hiszem tévút minden egyes ösvény ami hozzád vezet, azt hiszem a tegnap szárnyait kitépték, gonosz vigyorú pattanásos kis kölkök, rúgkapál ízelt lábaival a nagyító perzselő halála alatt.

A fény a végzet,
és nem a sötét mint képzeled. Legalább is nekik.

hullámok moraja,
viharok dallama,
holnap szirmokat hoz a napkelet,
puhát,
illatosat.