Hívlak Égi Táj!

Ellenállhatatlanul sodródunk a semmin át, hirtelen jött színes kultuszok homályában burkolózunk, lelkünket hátra hagyva szenvedni a sivárság hamvai között, különös napkitörések dübörgő dallama ad jelet a feltámadás mozgalmának belső hívására, emberfeletti létünk töredékei sodródnak időtlen óceánok felszínén, fagyott fényű csillagok árnyékából rúgkapál a szűnni akarás.

Miféle sors vár rád?!
Miféle hatalom igázza le az emberi szellemet?!

Magatehetetlenül lebegek, csak sodródom a fekete falak között, énekhang a távolban. Agancsok fényes csonthegye villan:
Szilánkok! Fúródjatok a hazug szemekbe, hogy vértől s könnytől tisztuljanak a megvilágosodás éteri órájának szemet kápráztató pillanatában!

Vergődve vívja haláltusáját a kozmosz népe!

Mi végre fel?!
Mi végre fel?!

Szűnni akaró világosság, lobbanj egy hatalmasat!
Gigászi Ősrobbanás feszül tüdőmben, csak a pillanat hiányzik, hogy kiadhassam féktelen dühömet, csak egyetlen szikra kéne már, csak egy piciny lobbanás.

„mi történik halló ments meg
tudom én hogy te is tudnád
ne félj tőle hogy elveszted
tudni fogod mit csinálj
hívni fog azt hiszem
hívni fog az én csúzdám
hívni fog azt hiszem
hívni fog az égi táj”

"hívlak hívlak hívlak hívlak
hívlak hívlak hívlak hívlak

hallod erõm keres téged
világ végén szólít téged

világ végén izzó fények
között szólít keres téged"