Csönd

Kacskaringós utakon, görnyedt háttal csoszog a fénytelen éj.
Parázsló köveket szorítva amulett helyett.
A fényben lakó ámulatától terhes tüdővel szívom a mindenség ködének hullámzó fátyolát.

Csupaszak és nesztelenek a szavak.
Nincs szükségem rájuk.
Itt és most.

Vándorbotom vállamon, tarisznyámban földi jó.
Esténként, ha kinézek az ablakon, miközben cigarettázom, ezt látom.
Göröngyös éveken át.

És most jöjjön a csönd…