Azelőtt

Azelőtt a fák hajlását elvitte az a furcsa szél.
Az este különös felhőket hozott.
Tábortűz villant az éjszakában.
Szikrákat köpött az ég felé.

Valami azóta elmosódott. A határvonalak a horizont előtt.
Furcsa szétesés ez. Mint mikor a bánat a városba költözött,
Neonkígyó tekeredett karomra hogy vénámból szívja fel anyagát.
Bután simul hozzám a novemberben, kéjelegve vonaglik unalmasan.

Régi lemezeket hallgattunk, és valamit mondott a másik,
De csak a révület maradt meg, és annak a furcsaságnak a hiánya amely teleszőtte hálóval a sarkokat,
és kibámulok az ablakon, de nem hallom a tenger moraját,
Olyan elveszettnek éreztem magam, ahogyan bolyongva kerestem törzsemet,
miközben ma is láttalak, miközben már észrevettél.
Bolyongásom folytatódhat ebben az évadban,
Ködök gomolya feszül az üvegnek,
Pára és paráznaság szaga, a sarokban gyűrött képregények.

Csak a csend és az üresség henyél,
az ópiumtól száraz ajkak azt beszélik: van még vigasz a földön
Nektáromat beléd töltöm, hogy kelyhem ez éjjel is te legyél…