Szelíd

Morajod az igazság, és neked adom a levelek elszáradt vázát, hogy játssz vele a kerted végében szelíd almafáid alatt.

Szaggatott síkságon elterülve, nézni a felhőt ahogyan úszik az Óperencia felé, és nyár van és a kezed fogom, ami megmagyarázza jövendölésem, és ócska kristálygömböt forgatok kezemben, ami a lehetőségektől már meghasadt, fátyol és fekete macska, meg finomra őrölt lidércporok,
csillagok hullanak alá azon az éjszakán, és beleképzelek a sorok közé dolgokat, valami egyre csak gyorsul, miközben én lustán sodródom a felszínen, fodrozódik mögötted minden, apró örvények spirálja csillan, és kavicsok alszanak az iszapos mederben, hínár álmot hozva neked helyettem..