Pici szomorúság

Pici szomorúság nehezkedett rám, magam sem tudom mi okból kifolyólag.
Gondolom az ősz a céltalansággal karöltve így fejti ki a hatását rajtam.
Kb. hajnali háromig hánykolódtam az ágyamban, aztán inkább Coelho könyvet olvastam (A Piedra folyó partján ültem, és sírtam).

Álmomban valami poros, sivatagos kisvárosban voltam, és nem volt bőr az arcom csak a csupasz koponya, tisztára mint Chapel-nek a Spawn-ból, de lehet hogy csak egy koponya maszk volt rajtam, nem tudom, de természetesnek tűnt, és mászkáltam ilyen dohos épületben, és voltak koporsók meg minden.
De abszolút nem volt rémálom, inkább érdekes volt.

Na mindegy.