Ködös

Valami miatt, ha a Dead Can Dance zenéjét hallgatom valamilyen mély hangulat vesz erőt rajtam, és próbálom megfejteni a világot.
Legalább is a sajátomat.
Igazából nem is önmagamat keresem, mert azt kb. már megtaláltam valamelyest, inkább egy olyan környezetet próbálok találni, amibe beilleszthetem magam, és ahol igazából, teljes mértékben ÉN lehetek.
Mert önmagunkat felesleges keresni, hiszen ott van bennünk. Persze csinálhatunk ránk nem jellemző dolgokat, de ezeknek a kudarcai vagy sikerei még jobban megerősítik saját magunkat abban, hogy ezek is mi vagyunk.

Most ebben a pillanatban, még nem találtam olyan környeztet, ahol saját magam lehetnék teljes mértékben, viszont van néhány ember és néhány hely, ahol az tudok lenni.
Bár az igazat megvallva ezeknek a számát kevésnek tartom.

Nem akarok semmi után hajtó vadászatot indítani, nem akarok misztikus álmok után futni, azzal a tudattal, hogy valamikor biztos megtalálom amit/akit keresek, egyszerűen csak ki akarom iktatni, illetve lecserélni a negatív elemeket az életemből valami sokkal pozitívabbra.
De azzal is elégedett lennék, ha csupán csak a negatív dolgok tűnnének el mellőlem.

A világomból.

Nem tudom, hogy ez lehetséges-e, szeretnék hinni már végre valamiben esetleg saját magamban, de még képtelen vagyok rá, és igazából nem is tudom, hogy ez miként lehetséges, és minek kell ehhez történnie.

Furának és valószínűtlennek találtam a létezésem ma délután enyhe láztól leverve, és az odakint terpeszkedő köd is valahogy igazolta ezt a gondolatom.
Mintha ebben a ködben élnék régóta, és egy ablakból figyelném az elmosódott külvilágvilág kontúrjait.

Mostanában álomtalanul álmodom.
Csak kábán meredek magam elé az ágyban ülve.

Mintha picit halványodna a világ.
Vagy én magam.

De hiszek abban, hogy minden rendben lesz.