Súlycsoport
Napfény ömlik be a szobába, tisztára mossa a poros bútorokat, a sötétség megremeg, majd elenyészik, hogy este visszatérjen újult erőre kapva. Körforgás, amin azt hiszem senki sem tud változtatni, vagy hát elég nehezen azt hiszem.
Hátamat a falnak döntve köhögöm ki magamból a tegnapi fergeteg maradványait, álom és vágy szilánkok hullnak csörömpölve a padlóra, hogy elnyelje őket végleg az enyészet.
Cigit dugok a számba és ráhangolom magamat a bennem lebegő füstre, kifordulok magamból, vagy befordulok magamba, végül is majdnem ugyan az.
Asszem.
Letargikus zene kelti életre a képeket a falon, valahol kutyák csaholnak a kertek alatt.
Szellem város.
Vagy én vagyok az, „fekete hús-vér kísértet”
Rég elfeledett emlékeim szemét dombján. Ózon illatú felhők alatt, arra felé ahol már látni a Világvégét, egy fotelben fogom végig nézni popcornal a kézben, meg egy extra nagy kólával.
Gondolom.
A szétesés művészei karavánokba verődnek, hogy megmutassák ketrecbe zárt önmagukat, jegyet váltasz, és szörnyülködve bámulod, és örülsz hogy te mennyire kibaszottul kiegyensúlyozott vagy.
Büszke leszel rá.
Komolyan.
Valami néha megremeg, elmosódnak a tárgyak, látszani engedi a valóság önmagát, és nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel, mint Andy Warhol aki kapott egy telefont, amivel felhívhatja Istent, de nem teszi meg mondván: „Mit is kérdezhetnék tőle?”
Igaza van.
Mi a francot kérdezhetnék Istentől?
Nem vagyunk egy súlycsoportban.
Hátamat a falnak döntve köhögöm ki magamból a tegnapi fergeteg maradványait, álom és vágy szilánkok hullnak csörömpölve a padlóra, hogy elnyelje őket végleg az enyészet.
Cigit dugok a számba és ráhangolom magamat a bennem lebegő füstre, kifordulok magamból, vagy befordulok magamba, végül is majdnem ugyan az.
Asszem.
Letargikus zene kelti életre a képeket a falon, valahol kutyák csaholnak a kertek alatt.
Szellem város.
Vagy én vagyok az, „fekete hús-vér kísértet”
Rég elfeledett emlékeim szemét dombján. Ózon illatú felhők alatt, arra felé ahol már látni a Világvégét, egy fotelben fogom végig nézni popcornal a kézben, meg egy extra nagy kólával.
Gondolom.
A szétesés művészei karavánokba verődnek, hogy megmutassák ketrecbe zárt önmagukat, jegyet váltasz, és szörnyülködve bámulod, és örülsz hogy te mennyire kibaszottul kiegyensúlyozott vagy.
Büszke leszel rá.
Komolyan.
Valami néha megremeg, elmosódnak a tárgyak, látszani engedi a valóság önmagát, és nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel, mint Andy Warhol aki kapott egy telefont, amivel felhívhatja Istent, de nem teszi meg mondván: „Mit is kérdezhetnék tőle?”
Igaza van.
Mi a francot kérdezhetnék Istentől?
Nem vagyunk egy súlycsoportban.
3 Comments:
ugye tudod, hogy február ötödikén a szalagavatónkon leszel ;)
dzso
Van más választásom?
:D
jól érzed, nincsen :P
Megjegyzés küldése
<< Home