Morajló Visszhangjai

Maga mögött hagyja a Kelet bölcsességét, és egy vagonra száll, amely zötyögve indul a síneken tovább Nyugat felé, ahol a hullámok taraját látja meg először, és beszívja az illatát az üres parton, néhány sirály rikolt felé, és derékig gázol a tajtékba, hínár dolgok tekerednek a lába köré, morajlik az óceánok végtelenjében tovább, elsüllyedt városok néma visszhangjai, és arcát mártja bele, hogy utána a különös fényektől észhez térjen, a smaragd háromszög közepén, a Hatalmas Zöldsárkányig, oda tartozik ahová sosem érhet el, és néha megtorpan ezen merengve, és a részegségbe veti magát, ami nem hogy feloldozást, de még megnyugvást sem teremt benne, és fülledt verejtékező tömeg veszi körül valami elfeledett katakombában, és lótusz illat, meg ánizs az ujjai alatt, és néhányuk torz és valamennyiük csökevény, melyet furcsállva tapasztal meg, és a szakadó esőben magával ragadja az egyiket, és valami hatalmas betontoronyba viszi fel hogy már-már ősinek tetsző szertartás kíséretében neki veselkedjenek a baszásnak.