szerda, május 26, 2010

Karaván

A dűnék mögött csak némaság van.
Halott kultuszok lapulnak meg a Délibábok Oázisában. A karaván lassan halad a semmin át. Bokáig merülnek el a végtelen idő homokjában.
Tajtékokat vetnek maguk körül a csillagok. És ezernyi hangos rianás vonaglik az égbolt mögül. Meghatározhatatlanul közelednek céljuk felé,
agyagtálkájukban tejbe zúzott meszkalin.
A papnő az égboltra rikolt. És az éjjeli zugaikban felkapják fejüket a sasok.
Egy üstökös csóvája fényt ad a sötétnek. Dübörgés rázza meg a földet, és repedések vonulnak végig kígyózva mindenfelé. Örvénylő látomásokat szürcsölnek magukba.
A harcos a lándzsájával a sivatag bőrébe szúr. Vére patakzik a földnek, ami leginkább sár, és ezer év múlva egy nemzetség telepszik meg itt.

De ők mindettől messze vannak.
A tér és az idő távoli, bizonytalan.
A karaván tovább halad.
Lassan, némán, szelíden.

Már tudják hogy a Csendet követik.