Morajlik, Pulzál

A gondolatok – mint valami meggyalázott téridő hasadás az űr homlokán, időkön túli dimenziók üszkösödése a testen, amely..

Távoli tájak megmagyarázhatatlan kráterei között ébredem.

Hullámok árnya csapja meg testét. Hatalmas kékség pulzálása a horizontig.
Valaki a színeket kavargatja ott, és éneket súg a pornak, dallamos visszhangokat, mocsarak enyészetéből született iszap puha homályt.
Súlytalannak érzi az egészet. Inkább zörejek mint valami emészthető más.
Kígyó kúszik a karján, és tovább.
Széttöredezett napfoltok derengése a távoliságokon túl.
Értelmezhetetlenül szükségszerű.

Valamit mond neki miközben a színeket forgatja sápatag ujjaival.
Igazságokat a Romokról amiket maga mögött hagyott – vagy a különös istenekről a Monolitok ölelésében, ahogy ringatózva figyelik a csillagok morajának ívét, mikor lassan de végül teljes bizonyossággal elérhetővé válik az újjászületés mechanikájában történő egyesülés az univerzum végi bolygókon csírázó létformákkal, kiknek medúzaszerű küldöttei évmilliók óta szunnyadnak az óceánok fekete iszapjában elszenderedve a rideg víztömeg tömlöcmély sötétjétől és különös álmokba taszítják magukat mik legtöbbje a szivárvány hangjairól szól.